Leforgatta első klipjét a szinte még friss és ropogós M.O.T.R. produkció. Attól nem kell félni, hogy a cseppet sem unalmas, egyes jeleneteiben már-már pikánsnak mondható videó túlteng majd a már jól megszokott, ezerszer látott klisékben. Hogy mi a Monsters Of Techno Rock küldetése? Az alábbi interjúból többek között ez is kiderül.
nikiahatos: Úgy tudom, hogy csupán egy érdekes kísérletnek indult, aztán mégis megálmodtátok a M.O.T.R. (Monsters Of Techno Rock) produkciót. Mi a formáció története?
Sidd: Valóban így volt… Az egész sztori nem olyan régi, igazából 2017 tavaszán kezdődött, méghozzá Debrecenben, ahol egy August Förster Reservation koncerten találkoztam Kovács Axel barátommal a Kerozinból. Axellal egy gimibe jártam, később egyetemen is együtt lógtunk, mindkettőnknek körülbelül akkor indult be a karrierje, mindketten hasonló zenéket bírtunk, mint például 90-es évek rock n’ rollja, GN’R, Skid Row, Mötley és még sorolhatnám. Mindig is jóban voltunk, az évek során, ha találkoztunk, mindig megbeszéltük, hogy kivel mi van. Neki ment a Kerozin, én 2002-től Budapesten éltem, csináltam a saját zenekarokat. Később elindult a Guns tribute dolog, turnéztam mindenfelé, aztán megcsináltuk a Jolly Roger-t, kijött a lemezünk magyarul és angol nyelven is, ami Ausztriában, Belgiumban és Németországban is megjelent. Mellette játszottunk sokat a Holiday Crüe-val is, úgyhogy mindketten jártuk a magunk útját. Szóval ezen a bizonyos találkozón tavaly beszélgettünk és felmerült az ötlet, hogy mi lenne, ha ezeket a klasszikus zenéket kicsit ötvözném egy modern, technos hangzással. Őszintén szólva elsőre kicsit szkeptikus voltam, hiszen aki ismer, tudja, hogy az elmúlt 15 évben szinte kizárólag hagyományos rock n’ roll formációkkal jártam a világot és az elektro terepe számomra kicsit ismeretlennek számított. Legalábbis zenészként, mert természetesen sok produkció tetszett abból a világból is. Elsőre nem láttam, mit lehetne hozzátenni abban a műfajban ezekhez az amúgy is tökéletes dalokhoz. Aztán megcsináltuk a Sweet Child O’ Mine elektro-rock feldolgozását, és nagyon tetszett. Külön jó dolog, hogy bár én tisztában vagyok azzal, hogy ezeket a frankó rnr dolgokat mindenhol szeretik a világon kortól függetlenül, közben sok olyan generáció megjelent, akik nem ismerik zsigerből az eredeti számokat, amelyek azért valahol mégis ott élnek a köztudatban. Így viszont olyanok is megismerhetik a dalokat, akik alapból mondjuk nem rockzenén szocializálódtak és maguktól soha nem hallgatnának például Guns-t. Nekem is sok olyan dal volt korábban, amiről gyerekként nem tudtam, hogy feldolgozás és csak később ismertem meg az eredeti előadót. Elhatároztam tehát, hogy keresek olyan embereket, akik hangszerelésben, háttérmunkában is profik. Ez mostanra összeállt, így az M.O.T.R. Produkció hivatalosan is megy, Tóth „Stoci” Tamás barátommal duóban, akivel a Machine Mouse-ban és a Dust N’ Bones-ban is együtt játszottam, játszom. Folyamatosan készülnek az átdolgozások és most sikerült az első klipet is leforgatni.
nikiahatos: Miért pont Bob Dylan és miért a Knockin' on Haven's Door?
Sidd: Természetesen a Guns miatt. Szerintem kevés olyan dal van, amelyből jobb az átdolgozás, mint az eredeti szerzemény. Nagyon bírom a Bob Dylan változatot, de mint fanatikus GN’R rajongónak, nekem az ő verziójuk tetszett igazán, ezért is inkább a Guns verziót tekintettük alapnak. Egyébként a 90-es években lehetett, mikor tizenévesként láttam a Pat Garrett és Billy a Kölyök című ősrégi westernt, ami akkor nagyon nagy hatással volt rám. És az egyik igen drámai jelenetben megszólalt az 1974-es, eredeti Dylan szám… Na, az teljesen kiütött. Igazából akkor értettem meg, hogy miért volt Bob Dylan akkora hatással a Guns-ra, meg amúgy mindenkire a 60-as, 70-es évektől napjainkig. Azóta is imádom énekelni a Heaven’s Door-t, egyike azon daloknak, amelyek minden alkalommal mást hoznak ki belőlem, amiben kéz a kézben van egyfajta diszkrét báj és végzetesség. Nem hosszú a szöveg és igazából bonyolultnak sem nevezném, de akkora erő van a sorokban, amiket csak egy valódi géniusz dalszerző tud megfogalmazni. És mindezt három, rendben, összesen négy akkorddal kísérve. Félelmetes! Szóval egyértelmű volt, hogy egy ilyen dalt meg kell csinálni, és persze az is, hogy kellő alázattal kell hozzányúlni. Rengeteget molyoltam a feléneklésnél, hogy valahogy mind Bob Dylan, mind Axl Rose is benne legyen, de mégis én interpretáljam ezeket. Szerintem nem sikerült rosszul, de azt gondolom, minden zenész, énekes egyetért velem abban, hogy egy dal sosincs kész. Ezt vagy azt mindig még jobban, még tökéletesebben szeretnénk megcsinálni. Úgyhogy a stúdiómunkát befejezni sosem lehet, maximum abbahagyni!
nikiahatos: Mesélj nekünk egy picit a klipforgatásról!
Sidd: Szendrey Pétert, a klip rendezőjét, gyártóját 2015-ben ismertem meg, amikor a Machine Mouse tagja voltam és vele forgattunk egy videót. Hihetetlen profizmusa, abszolút és megkérdőjelezhetetlen hozzáértése, illetve végtelenül szimpatikus hozzáállása egyértelművé tette számomra, hogy ha úgy adódik, vele szeretnék dolgozni. Idén januárban ez így is lett, megkerestem az ötlettel, ő pedig fantáziát látva a dologban, igent mondott. Néhány személyes meeting során felvázoltunk egy koncepciót, amelyből aztán ő kidolgozta a forgatókönyvet. Az alapkoncepció az volt, hogy csináljunk egy érdekes klipet, amelyben kerüljük a kliséket. Nem akartunk riszáló csajokat, fiú-lány sztorit, tipikus, elcsépelt dolgokat. Inkább kicsit sötétebbre, elgondolkoztatóra akartuk venni a figurát. Érdekes karaktereket akartunk látni, néhol kissé elnagyolt, burleszkes dolgokat, de mégsem szerettük volna, ha az egész átmegy komédiába, hiszen a dal tulajdonképpen a halálról szól. Úgyhogy kitaláltuk, hogy a kötelező felvezető image jelenetek és a zenélős snittek mellé berakunk egy belső utazást, ahol az énekes a klip egy pontján átkerül belső világába, ami eredetileg egy kopár, kietlen, sivatagos rész lett volna… Csak közben tél lett és leesett a hó, amivel semmi gond nem lett volna, de mivel az énekes, vagyis jómagam a színpadról kerül át ebbe a világba, ez azt jelentette, hogy a kétnapos forgatás második napján nekem négy-öt órán keresztül kellett a mínusz két fokban egy szál pólóban bolyonganom, értetlenkednem és szenvednem… Mondjuk a szenvedés nem esett nehezemre, konkrétan halál közeli élményeim voltak! De hát a showbiznisz már csak ilyen. Egyébként a stáb is, Péter is maximálisan a produkcióért éltek, szenzációs munkát végeztek. És természetesen a szereplők és statiszták is, akik eljöttek, maximális módon megoldották feladatukat. Külön köszönet a Hard Rock Cafe Budapest vezetőségének, akik lehetővé tették a forgatást, ugyanis a belső jelenetek az ő kiváló létesítményükben forogtak. Mindenben a rendelkezésünkre álltak, amiért mind a zenekar, mind a stáb örökké hálás lesz!
nikiahatos: Tudom, hogy még igen friss az anyag, de milyenek a visszajelzések eddig?
Sidd: Két napja került ki a videó, ehhez képest sokan megnézték, szépen pörög a számláló. Azt kell, hogy mondjam, tetszik az embereknek. Természetesen ingoványos talajon járunk, hiszen ha Bob Dylan-hez vagy Guns-hoz nyúl az ember, nyilván lesznek olyanok, akiknek a világlátásukba nem fér bele ez a fajta techno-pop hangzás. De szerencsére ezekből elenyészően kevés akadt eddig. Nyilván bizonyos szinten nyitott füllel kell ezt a verziót hallgatni, de én mindig azt gondoltam, hogy alapvetően kétféle zene létezik, műfajtól függetlenül: jó és rossz. Szakmailag, képileg semmi kivetnivalót nem tudok mondani a klippel kapcsolatban, így ha valakinek nem tetszik, az már a személyes ízlés kategóriájába tartozik, ott pedig ugye nincs apelláta!
nikiahatos: Mik a tervek ezzel a formációval?
Sidd: Nekem egyéni tervem, hogy mindenfelé elviszem az M.O.T.R.-t, ahol eddig zenekarokkal játszottam. Kicsit küldetéstudatból is, de számomra nagyon fontos, hogy ezeket a kib*ott jó dalokat más közönség is megismerje. Mivel a rock n’ roll manapság sajnos nem tartozik a legfelkapottabb műfajok közé a médiában, rengeteg fiatal srác nem is hallja ezeket a számokat. Most majd fogja, és ha jól végezzük a munkánkat, meg fogják szeretni a RNR-t, és meghallgatják az eredeti dalokat is!