Ugrás a fő tartalomra

A DAL 2018: "Engem nagyon meglepett, hogy itt vagyunk, de iszonyatosan boldog vagyok miatta." - Kökény Attila

A héten startol el a DAL 2018! A közönség ötödik zsűritagként idén is pontozhatja a szerzeményeket és szavazhat kedvencére A Dal alkalmazáson keresztül.
A színes, sok friss produkciót tartalmazó mezőnyben azonban lesznek olyan ismerős arcok is, mint Kökény Attila. Az énekes ezúttal Szőke Nikolettával áll színpadra, akivel az Életre kel című szerzeményt adják majd elő.

"Az előző szériákhoz képest sok az olyan előadó, akit nem ismerek. Ennek én őszintén őrülök, mert itt tényleg a dalokon, a szerzőkön van a hangsúly. Szerintem szuper dolog, hogy új előadókat ismerhetünk meg, akiknek a munkájukra figyeltek fel és ezért most mi is találkozhatunk velük." - mondta el nekünk a DAL 2018 sajtótájékoztatóján Kökény Attila. "Azért nem tartok a zsűritől, mert itt nem engem fognak górcső alá venni, hanem magát a dalt. Itt a számok versenyeznek, és talán már nem azt fogják zsűrizni, hogy hogyan, vagy mennyire énekelek jól, vagy nem jól. Persze, ha ott állunk majd a színpadon, akkor mindannyian pedálozni fogunk, és izgatottak leszünk, hogy mit szólnak a produkciónkhoz." - tette hozzá.

"A zenét Szakcsi Lakatos Róbert, a szöveget pedig Müller Péter Sziámi írta, mi pedig Nikivel felénekeltük. Imádom a jazz zenét, ez a dal pedig a pop és a jazz között lebeg. Jó próbálkozásnak tartottam, hogy ezzel a stílussal jelentkeztünk, és őszinte leszek, engem nagyon meglepett, hogy itt vagyunk, de iszonyatosan boldog vagyok miatta." - árulta még el a kiváló énekes.



szöveg: nikiahatos