Ugrás a fő tartalomra

Best of 2017: Ezek voltak a legjobb koncertek az évben

Amikor tavalyelőtt összeállítottam a 2015-ös esztendő legjobb koncertjeit tartalmazó listát, akkor a BSIDE Hungary még csak pár hónapos volt. Idén azonban már megannyi bulin vehettünk részt, de bizony így sem volt könnyű kiválasztani a TOP4-et! Egy a lényeg, emberek, járjatok koncertekre!
4. Partyssimo - Jazzy Pub - Május
A PartYssimo zenekar tavaly újabb trófeával térhetett haza a Hungarian Wedding Awardról, vagyis arról rendezvényről, ahol a legszínvonalasabb szolgáltatói rétegeket keresik az esküvői szakmán belül. Nos, erre a csapatra valóban érdemes odafigyelni, ez derült ki számomra májusban, amikor a Ricky (Haddad Henrik) és Nkuya Sonia formációja a Jazzy Pubban adott koncertet. Egy igazán ütős kis bulira került sor, végtelenül pörgős, stílusokban dúskáló, bombabiztos repertoárral. Hogy a két énekes rengeteget fejlődött az elmúlt években, az nem kérdés, ráadásul a színpadon is végtelenül szuper összhangban lélegeznek együtt.
3. JETLAG - Akvárium - Január
A Molnár Tomi és Czoller Bence alkotta formáció első számát az a Karszalagok jelentette, amely 13 héten át a MAHASZ Rádiós Top 40 lista élmezőnyét erősítette, de a legnagyobb rádiók és tv csatornák toplistáján is ott landoltak a fiúk. Idén érkezett a fesztiválfless és a future classic elektropop időszerű hazai kifejezőitől a magával ragadó Repül az idő és a Sziluett. Januárban az Akváriumban megrendezett debütáló bulijukon felcsendültek saját dalok (Látnom kell, Keresem a bajt), valamint olyan feldolgozások is, mint a Napoleon Boulevard - Szállj velem című száma. Ez a produkció túlteng a különleges fűszerezettségű, iszonyatosan jól felépített szerzeményekben, ami élőben tényleg a zenei mennyországba repíti a részvevőket.

Ha nem hallottad még őket, akkor december 27-én pótolhatod ezt a hiányosságot, mert Tomiék a The Biebers srácaival közösen zenélnek az A38 hajóján.
2. Kállay Saunders - Akvárium - Október
Októberben az Akvárium Klubban mutatta be második, GRIND című nagylemezét a Kállay-Saunders Band. A KSB formációval először tavaly márciusban találkoztam a Jazzyben, ezzel a bulival pedig igen magasra tették a lécet a srácok (ezt a fellépést választottuk 2016-ban az év legjobbjának). Lendületes, energikus este elé néztünk, ahol az új szerzemények mellett olyan már ismert nótákat hallhattunk, mint a Tonight, a Who we are, a Grind vagy éppen a Nachos. Hogy milyen a második nagylemez? Az énekes igazán kiforrott előadóvá vált az eltelt évek során, és többször megjegyeztem már, hogy ez az a formáció, amelyről abszolút hiszem, hogy világhírnévre érdemes. A pofátlanul jól összerakott zenekar hatalmas segítsége Andrásnak abban, hogy itthon is egyre nagyobb teret nyerhessen a trap műfaja. Világszínvonalú, amit ők csinálnak!
1. Caramel - Aréna - December
2015-ös jubileumi nagykoncertjét követően idén decemberben ismét bevette az Arénát Caramel és csapata. Ezen a felejthetetlen estén ügyesen keveredtek az énekes tempósabb és szívhez szóló dalai, illetve a karácsonyi témájú zenék is. Olyan számok csendültek fel többek között, mint a Szállok a dallal, a Lélekdonor, a Vízió, a Jelenés, vagy éppen az Elzárt övezet. A repertoár tényleg iszonyatosan izgalmasan lett összetéve, hiszen a legfrissebb slágereken túl tucatnyi szerzemény szólalt meg a Megasztár győztes első lemezéről is. A vizuál minden esetben passzolt a dallamokhoz, pont annyira voltak érdekesek a képek, hogy a hangsúly továbbra is a muzsikán maradjon. Nagykoncerteken általában vendégelőadók is szoktak érkezni, és bár itt nem volt meglepetés, ez egy percig sem hiányzott, mert Caramel hangja az első pillanattól az utolsóig tökéletesen és lenyűgözően szólt. Az előadó tényleg beleadott apait-anyait, és profizmus, hatalmas tábor ide vagy oda, megmaradt embernek, ami  összekötő szövegeiben is átjött. Ez a koncert tényleg egy Jelenés volt.


Szöveg, összeállítás: nikiahatos
Fotók: Partyssimo, KSB, Jetlag: nikiahatos / Caramel: polgart