Ugrás a fő tartalomra

Éva Presszó koncert a Gödör Klubban

Az Éva Presszó a közelmúltban mutatta be legújabb dalát, amely a Lassan szeress címet viseli. Az igazán hangulatos videóklippel megtámogatott szám egy négy etűdös darab első része. Aki már ráhangolódott a nótára, annak igazi örömhír, hogy a zenekar élőben először a Gödör Klubban játssza majd el, 2017. november 30-án, csütörtökön. Aztán lassan lehet szeretni.

Az Éva Presszó viszonylag friss húsnak számít a hazai palettán, mégis 2016-os Nyitva című lemezük megjelenése óta számos elismerésben részesültek. A Lángoló Gitárokon debütált legújabb daluk – Lassan szeress – egy hónap alatt, majdnem 14.000 megtekintésnél tart, ami alapján kijelenthetjük; szeretik az emberek!

A karizmatikus Vigh Éva énekesnő által vezetett debreceni csapat most a november 30-i Gödör Klubban tartandó fellépésére készül nagy erőkkel. Azon kívül, hogy a Lassan szeress itt hangzik el először élőben, a korábban a Petőfi Rádió által is rotációban játszott Pauza, vagy a Vitorlás hajó is felcsendül majd. A PopUndergroundként definiált stílus pedig élőben a legjobb, úgyhogy az ősz utolsó estéjét mindenképp érdemes az Éva Presszóval tölteni! Év végére pedig felkészülhetünk újabb dalokra, valamit Debrecen egy évzáró koncertre! Tartogat még 2017 meglepetéseket!

2017. november 30., csütörtök
Gödör Klub
Kapunyitás: 19:00
Kezdés: 21:00
Jegy: 1000 Ft