Ugrás a fő tartalomra

Ütős kollaborációval köszönti a telet a Clean Bandit

A brit trió legújabb, „Rockabye” című dalában a veterán partikirály, Sean Paul, és a feltörekvő énekesnő, Anne-Marie működik közre. A már most slágergyanús kollaboráció eredménye egy ütemes, pörgős popdal, amely feldobja a szürke őszi / téli napokat.


A „Rockabye”-t a műfajokat átszelő Clean Bandit tudása mellett az „Alarm” számával a zeneiparba berobbanó Anne-Marie acélos hangja és a dancehall király Sean Paul rap-és vokálrészei teszik felejthetetlenné. A dal az eddigiek alapján perceken belül a nemzetközi listák elejéről köszön vissza, és új mérföldkő lesz a trió karrierében.

A Clean Bandit 2014-ben adta ki debütáló, New Eyes című albumát, amelyből a „Rather Be” dal 2014 egyik legnagyobb sikerének bizonyult, és egyszerre indította el a formáció és Jess Glynne nemzetközi karrierjét is.

A banda 2016 nyarán újabb slágerrel remekelt: a „Tears”-ben a 2015-ös brit X Faktor nyertes Louisa Johnson-nal dolgoztak együtt. A szám a mai napig szerepel a globális toplistákon, és benne van 2016 öt legnagyobb bevételt hozó számaiban. A „Tears”-hez készült videó több mint 70 milliós YouTube nézettséget produkált, amelyhez hasonló sikerre számítanak a „Rockabye”-nál is.