Ugrás a fő tartalomra

Pénteken Mocsok 1 Kölykök lemezbemutató a Kuplungban

Október 28-án, pénteken a Kuplungban ingyenes koncert keretein belül mutatja be új lemezét a Mocsok 1 Kölykök zenekar. Az egyedülállóan szellemes, fanyar humorú szövegeiről és letisztult popzenéjéről ismertté vált srácok több, mint 3 év után jelentkeznek új anyaggal, amely Társalog Minden Csillag címmel ( érdemes beírni a magyar-angol google fordítóba, ha kíváncsi vagy honnan a cím ) válik elérhetővé a koncert napján az összes digitális zeneszolgáltatónál. Az albumról már 2 dal is ismerősen csenghet a közönségnek, hiszen az előfutárként megjelent klipes Aranykor, és a Szakad a kép című dal is sokat pörgött az országos rádióknál.


A zenekar szerint megérte várni a rajongóknak ugyanis minden eddiginél egységesebb, de annál változatosabb lemezt sikerült összerakniuk. A koncert különlegessége, hogy a régebbi közönség kedvencek mellett minden új dal elhangzik majd az este folyamán illetve különleges vendégek is lesznek. Színpadra lép többek között a felvételeken is vendégeskedő Pulius Tibor ( Supernem ) illetve a produceri munkát végző Horváth Barna ( Soerii & Poolek ) is.

A Mocsok 1 Kölykök előtt fellép még hazai alternatív zenei underground életben egyre intenzívebben jelen lévő új énekesével élőben először felálló Zephyr, és a Magidom zenekar is, akik szintén új anyagaikat mutatják be így lényegében egy tripla lemezbemutatós péntek estére számíthatunk a Kuplungban!