Hatalmas várakozás előzte meg a sacramentói Deftones új albumát, az április 8-án a Warner által kiadott Gore-t. Szám szerint ez a nyolcadik nagylemezük a sorban és ahogy már megszokhattuk tőlük, ismét megismételhetetlen, egyedi alkotás érkezett. Egyáltalán nem könnyen emészthető, még többszöri hallgatás után is mindig más arcát mutató törékeny Deftones egyveleggel ajándékozták meg most is a közönséget.
Az ötösfogat előzetes nyilatkozatai -miszerint ezúttal teljesen más módszerrel közelítenek a munkához- adhattak némi okot aggodalomra, főleg, hogy Stephen Carpenter gitáros saját bevallása szerint eleve nem is szándékozott játszani az albumon. Az Ultimate Guitarnak adott interjújából egyértelműen kiderül, hogy alig folyt bele a dalszerzésbe, mert nem igazán tudott azonosulni ezzel az iránnyal. Állítása szerint ő jobbra, a zenekar balra tartott… Ez kristálytisztán hallatszik a lemezanyagon, ugyanis meglehetősen kevés lett ezúttal az az igazi régisulis, agyszaggató Deftones döngölés. Nyilván, senki nem számított egy újabb Around The Fur-re, de az ős nu-metálosoknak okozhat csalódást ez a merengősebb megközelítésű dallamvilág.
Az album első felén található Acid Hologram, a Doomed User, vagy a kilencedikként helyet kapott címadó, jó példák lehetnek az old-school keménységre. Ezek az úgymond „konkrétabb” dalok, melyek már elsőre berepesztik a koponyánkat. Ahogy már említettem, ezek vannak kisebbségben, hiszen nagyrészt az előzetesen publikált nyitó Prayers/Triangles-féle irányvonal képviselteti magát. Ezek lassabban operáló, álomszerű, ködbe burkolózó, végtelenül panaszos és zaklatott, ugyanakkor gyönyörű témák. Az album második felét szinte csak ők uralják, sokak szerint ellaposítva a korongot. Nem szívesen használnám rájuk a töltelékdal kifejezést, ezek is ugyanúgy az albumkoncepció részei.
Chino Moreno énekes hangja abszolút megosztó, vagy imádod, vagy gyűlölöd. Egy biztos: mesteri módon ért a dallamokhoz, ugyanakkor velőtrázó sikolyai az üveget is elrepesztik, feszültséget keltenek és a legvégső pillanatban képesek azt feloldani. A hangszeres teljesítményre ezúttal sem lehet panasz. Egyetlen egy ponton érezni csak gyengeséget, mégpedig a kicsit vérszegény dobhangzáson, amin igazán csiszolhattak volna még egy keveset.
Dicséretet érdemel a még borító is, rendkívüli módon összhangban van az anyag légies jellegével. A Deftones nem írta meg újból a White Ponyt, nem kopírozták le a Koi No Yokant és az Adrenaline/Around The Fur szintű gyökereikhez sem ástak vissza. Előálltak azonban egy igényes, izgalmas és a nevükhöz méltó anyaggal, a Gore-ral.
01. Prayers/Triangles
02. Acid Hologram
03. Doomed User
04. Geometric Headdress
05. Hearts and Wires
06. Pittura Infamante
07. Xenon
08. (L)MIRL
09. Gore
10. Phantom Bride
11. Rubicon
Írta: Bodnár Balázs