Hétfőn (2016.04.04.) este egy csodálatos helyszínen, a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében adott koncertet Nyári Károly. Az alkalom is igazán különleges volt, hiszen a művész 30 éve már, hogy megállja a helyét a színpadon.
![](http://i1030.photobucket.com/albums/y366/bsidehungary/12973299_10154157593191108_5711708537454477783_o_zpshelgsr9o.jpg)
Ezen az estén Nyári Károly könnyedén lépte át a különböző műfajok határait, átfogó repertoárjának hála pedig kaptunk saját dalaiból, a legismertebb filmzenékből, valamint a könnyűzene néhány nagy slágeréből is. Felcsendült például a My Way, az Úgy szeretlek téged, vagy éppen a Love Story. Az előadó a vendégeket sem aprózta el, így hallhattuk többek között lányaival, a Kossuth-és Liszt Ferenc díjas operaénekesnővel, Tokody Ilonával és a bájos Szekeres Adriennel is.
![](http://i1030.photobucket.com/albums/y366/bsidehungary/12967551_10154157595816108_4141239826307199619_o_zpsjc4mv0np.jpg)
Számomra az est egyik csúcspontját Nyári Aliz jelentette, hiszen a fiatal énekesnő nem akármilyen feladatra vállalkozott. Aliz többek között Whitney Houston I have nothing számával érkezett, amit valljuk be, igen nehéz úgy elénekelni, hogy ne az eredeti előadó utánozhatatlan fényéhez mérjük a produkciót. Nos, Aliznak sikerült, úgy adta át ezt világhírű szerzeményt, hogy én magam libabőrrel figyeltem őt, a közönség soraiban pedig többen is arcukról törölgették könnyeiket.
A másik ilyen kiemelkedő pillanatot számomra Szekeres Adrien hozta, Olyan mint Te című számával. Vélhetően kevesen vannak, akik számára ne csengene ismerősen ez a dal, ám Nyári Károly, a Budapest Jazz Orchestra és a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar kíséretében valóban maradandó élmény volt ez az új köntöst kapó popsláger.
![](http://i1030.photobucket.com/albums/y366/bsidehungary/12970881_10154157594681108_7267308384391639690_o_zps7bqgivhj.jpg)
Csodás dallamok, karakteres művészek, felemelő, több mint 2 órás (szünet nélküli!) gálakoncert. Egy szó, mint száz: Büszkék lehetünk, hogy idehaza akadnak ilyen exkluzív, páratlan produkciók is. Köszönjük, hogy ezt is átélhettük!
![](http://i1030.photobucket.com/albums/y366/bsidehungary/12901389_10154157596686108_3599411165999829985_o_zpskicoojxj.jpg)
Írta: Nikkk