Ugrás a fő tartalomra

Lélektől lélekig hat Molnár Tamás szerzői estje

Amikor 2002-ben először hallottunk az Anti Fitness Club együtteséről,  talán senki sem gondolta volna, hogy egyszer miféle cserebogarak lesznek a srácokból. 


Hiszen akkoriban a punk-rock stílushoz pattintott „emos” külsőség bizony sokakat megtévesztett. Az eltelt évek alatt azonban sorra jöttek olyan dalok, mint például a Mennyország, vagy éppen a Más ölel át, és bizony felkaptuk a fejünket ezekre a remek, izgalmas munkákra. Ha dalszövegekről van szó, Molnár Tomi egészen biztosan nem „nyúl mellé újra meg újra”.

Tegnap este az AFC frontembere szerzői estje keretein belül a Muzikumban lépett fel, ahol zongorán Juhász Attila Jack, gitáron pedig Csiszár Ferenc Csiszi kísérte nagyszerűen. Így hát hallhattuk akusztikus hangszerelésben többek között az Anti Fitness Club legnagyobb slágereit (Jégvirág, Miért hazudom, Mennyország, Más ölel át, stb), de több olyan dal is felcsendült, amelyekben Tomi mint szerző működött közre (munkái közé olyan számok tartoznak, mint például Vastag Tamás: Soha még, Tóth Gabi: Elég volt, vagy éppen Takács Nikolas: Rád hangoltam). Az átfogó, színes repertoárú este egyik legmeghatóbb pillanatát például a Pál Dénes előadásában népszerűvé vált A széltől is óvsz jelentette, amely alatt könnyekben áztatott mosolyokban bizony nem volt hiány a nézőtéren. A másik kiemelkedő pillanat a Szekeres Andrással (Junkies) duettben elhangzott Lábnyom volt, amikor szemmel látható volt, hogy a két művész mennyire tiszteli, szereti egymást. Csak remélni merem, hogy egyszer születik egy közös dal is, mert az ilyen minőségi produkciókra bizony éhezik a magyar zenei élet. Szerencsés az az előadó, aki Molnár Tamás szerzeményeivel örvendeztetheti meg közönségét, ám az is biztos, hogy minden dalt annak szerzője adhat át legjobban. Tamás ízig-vérig maga a zene, de kétségtelenül nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki olyan szinten kitárja a lelkét (mind számaiban, mind a színpadon), mint ahogy ő teszi. Dalain túl összekötő szövegeiben is érezhető az alázat, a természetes könnyedség, és egyetlen pillanatra sem üti fel fejét a mesterkéltség. Mivel az előadó elragadó tűzzel "teszi a dolgát", Tamás koncertjén garantáltan senki nincs "rossz időben rossz helyen", bátran merjük ajánlani nektek!



Írta: Nikkk