Az Az igazi Édes Annák című kötet megjelenése apropóján Trádler Henrietta társadalomtörténésszel beszélgettünk arról, hogyan válhatnak a történelem peremére szorult házi cselédek életei egy izgalmas, mozaikszerű történelmi nyomozás alapjává. A szerző a 19–20. század fordulójának budapesti cselédvilágát idézi meg, olyan nők sorsán keresztül, akik...
Újra szólóban jelentkezik a New Level Empire

Hosszú idő után új, vendégelőadó nélküli dallal jelentkezett a New Level Empire. Megérkezett a Valami legyen, amely a készülő negyedik nagylemezük előfutára.
A zenekar új albumán a korábban megjelent slágerek - köztük a Dér Heni-vel közös Nekedvalóság - mellett teljesen új szerzemények is helyet kapnak. A most kiadott track visszahozza a klasszikus New Level Empire-hangzást, feszes, energikus és egyértelműen rádióbarát.
A Valami legyen angol nyelvű verzióban és szövegvideóval is megjelent, ami a csapatnál ritka megoldás. A videó a tavaly év végi születésnapi koncert hangulatát idézi meg, ezzel is ráerősítve a formáció élő energiáira.
"Belegondoltunk, hogy milyen régóta nem volt már saját dalunk. Míg más előadóknál az számít hírértékűnek, ha közreműködővel dolgoznak, nálunk mostanra kicsit megfordult a dolog, és a Valami legyen különlegessége, hogy most nem álltunk össze senkivel, hanem sajátot adunk ki. Így lett igazi, korai hangulatú dal, mert máskor mindig kicsit a vendégelőadókra hangoljuk, de most ez teljesen a mi vonalunk" - mondta Nyujtó Sándor Newl.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Gold Record
Megérkezett biankahaidu új kislemeze, a No One's There, amely a zenekar eddigi legletisztultabb megszólalását is jelenti egyben. A dal a korábbi, gazdag hangszerelés helyett kizárólag két gitárra és két énekhangra épül, ezzel a minimalista megközelítéssel a magány témáját állítva a középpontba. A videóklip az intim, személyes jeleneteket a...
A Másik élet - Gyógyító történetek című kötet egy különleges irodalmi válogatás, amely harminc novellán keresztül mutatja be a gyógyulás, a remény és az emberi kitartás sokféle arcát. A kötet kortárs magyar írók, valamint a Gyógyító történetek novellapályázat nyerteseinek műveit tartalmazza, az Athenaeum Kiadó gondozásában.




