A Debrecenből indult, jelenleg toronydaru-kezelőként dolgozó, 29 éves Nø Rich néhány évvel ezelőtt pusztán kíváncsiságból állt először a keverőpult mögé, ma pedig már szinte minden hétvégén fellép. Saját bevallása szerint a legnagyobb motivációját a közönség reakciója adja, amikor látja, hogy az emberek együtt élnek a zenével, tudja, hogy jó úton...
Chill & melodic house-zal kísérletezik Szlimmy

A kísérletező zenei alap kényelmes teret alakít ki az előadó-szövegíró önvizsgáló dalszövegéhez. Egy eszképista – azaz a valóságtól menekülő – videóklip szintén a közelmúlt eseményeiből dolgozik: a nosztalgia kellemes és romboló oldalát egyaránt felfedezve. A Gondolok rád track-et Szlimmy (Pusztai Balázs) generációja népszerű producereivel, DOÓR-ral és a Csodaszoba-duóval közösen alkotta meg.
"Számomra a dal az emlékezés/nosztalgiázás csapdájáról szól. Le tudja nyugtatni az embert, ha a múlt képeibe kapaszkodik, de ez egy ponton túl teljesen öncélú lesz, és meggátol minket a lezárásban, továbblépésben. Örülök, hogy ezt az üzenetet tudtam belevinni a számba, nagyon aktuális nekem, büszke vagyok magamra, hogy én is meg tudtam küzdeni a magam démonaival, és folytatni előre a kis utamat. Mindenkinek sok erőt kívánok ezekhez a harcokhoz, egy idő után mindig jobb lesz, csak tenni is kell érte" – nyílt meg Szlimmy a dal hátteréről.
"A klipben a folyamatos rohanással a szám jelentésére próbáltunk reflektálni. Azaz a fölösleges, lehúzó gondolatok üldözésére, amit egy idő után el kell engedni, és megállni." - tette hozzá a klip kapcsán.
Szlimmy idén ott volt és lesz is a legtöbb hazai fesztivál lineupjában, valamint a Budapest Park JusTeen Time szeptemberi eseményén is tombolhat rá a nagyérdemű.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Fehér Emma
A nyári főszezonban is sűrű programkínálattal várja a látogatókat a Plázs Siófok. A hét újdonsága az ingyenes szabadtéri Plázs Mozi, emellett koncertek, retrófesztivál és a hazai erősport egyik legnagyobb nyári eseménye is helyet kap a kínálatban.
Augusztusban jelenik meg a Konkrét Könyvek gondozásában Dr. Reszler Gábor: Tecumseh - Az indián összefogás vezére című kötete, amely elsőként mutatja be magyar nyelven átfogóan az észak-amerikai indián történelem egyik legismertebb alakjának életét.





