Megjelent Ripoff Raskolnikov új dala, a Strange World, amely a hamarosan érkező Budapest Days album előfutára.
Új EP-vel és klippel támad Szkym & Palmyy

Miután a Sávlekötő Camp 2. évadjának közönségdíját elvitték, Szkym & Palmyy őrült dinamit duója vadiúj zenékkel robban be. A KERTVÁROSI GENGSZTEREK ötszámos EP-n visszaköszön egy Lil Frakkal közös, rendszerkritikus feat, óriási bangerük, a DICKPIC, valamint annak újragondolt verziója, amelyben az ÉBERKÓMA ismert tagja, AW is közreműködik két másik dal mellett.
"A "DICKPIC"-et kőkemény 40 perc alatt dobtuk össze úgy, hogy én abból húszat aludtam a szőnyegen miközben Marci az alapot csinálta" – árulta el Palmyy.
"A 'KERTVÁROSI GENGSZTEREK' nevet egy utálkozó komment ihlette, de nekünk nagyon megtetszett, szóval ez lett az EP-nk címe. Innen is külön köszi neked, bro!" – fejezte ki háláját Szkym és Palmyy.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Fehér Emma
Május elején a gitár kerül reflektorfénybe az Aréna színpadán - két egymástól eltérő, mégis látványban és energiában egyaránt erős produkcióval.
A több zenekart megjárt kolozsvári alkotó, Sebestyén Zoltán ezúttal egyszemélyes projektként, Mogorva néven lépett színre. A bemutatkozó dal az alternative pop, art pop és singer-songwriter mezsgyéjén mozog. A Fehér madár melankolikus, befelé forduló anyag, amely az elszakadás, az útkeresés és a hontalanság érzését sűríti pár percbe.





