Belső szorongások és mentális küzdelmek állnak Kolorblind friss megjelenésének középpontjában. Az olajág című dal egy spontán akusztikus próbából indult, hangzását pedig sampling, többszólamú vokálok és gitárjáték formálta.
Új dallal vezeti fel közelgő EP-jét Kolorblind

Belső szorongások és mentális küzdelmek állnak Kolorblind friss megjelenésének középpontjában. Az olajág című dal egy spontán akusztikus próbából indult, hangzását pedig sampling, többszólamú vokálok és gitárjáték formálta.
Az olajág sötét hangulatú felvétel, amely a belső feszültségeket helyezi előtérbe. A dal a novemberben érkező EP előfutára. A zenei alap egy cibi akusztik próba után született meg, amikor Kusinka Marci akusztikus gitárjátéka adta az ötletet a folytatáshoz. A felvételből sampling segítségével alakították ki a szám lüktető alapját, amelyre Barney Soon többszólamú kórusai épültek. A produkcióhoz Michelisz Norman is csatlakozott akusztikus gitárral.
A track vizuális világa a zene hangulatához igazodik, a monokróm képi megoldások és a sötét tónusok a dal nyomasztó atmoszféráját erősítik.
"Szokásomhoz híven ennek a dalnak is lett nyolc verziója, mire megtaláltam azt az irányt, amivel szeretnék menni. Főleg a szorongásaim gondolatai vannak egy szép, sötét képként »lerajzolva«. A jövőben lesz azért több ilyen, enyhén mondva nem kifejezetten vidám hangvételű szöveg, de megvan ebben is szépsége, sőt…" – mondta Kolorblind.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Magyar Adrián
fotó: Tóth Lea
November 20-án tartja Ken Ludwig Hajszál híján Sherlock Holmes című darabjának hazai ősbemutatóját a Veres 1 Színház. Az Ágoston Péter rendezésében készülő produkció főszerepét Makranczi Zalán alakítja, aki ezzel az előadással debütál a társulatnál.
A Moonlight Whisper lemezen saját kompozíciók mellett bolgár, görög, brazil, afrikai és magyar zenei inspirációk is helyet kapnak. Az anyagot október 24-én a Budapest Jazz Clubban mutatják be élőben.


