Morgane Moncomble Télen nemet mondok című írása az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg, és Az évszakok sorozat második kötete. Az első részhez képest ezúttal nincs rejtély vagy nyomozás, a történet a műkorcsolya zárt világára, a teljesítménykényszerre és a szereplők személyes küzdelmeire összpontosít.
Új dallal jelentkezett a moszkvatér, jövő héten érkezik az EP

Megjelent a moszkvatér új dala, a Voltam olyan helyzetben, amely a zenekar jövő héten érkező, ötszámos EP-jének legfrissebb előfutára. Az "Amerikai Zoli" című kislemez megjelenését október 23-án az Akvárium Klub Lokálban koncerttel ünneplik.
A lendületes gitártémákra és pörgős ritmusokra épülő szerzemény egy olyan állapotot mutat be, amelyben az ember átmenetileg kapaszkodót keres, majd egy hirtelen felismerés hatására szertefoszlanak az illúziói. A korábbi, humorosabb Amerikai Zoli után az új felvétel a zenekar őszintébb oldalát mutatja meg.
Az október 23-i koncerten a készülő EP dalai mellett a jövő év elejére várható első nagylemezükből is bemutatnak néhány újdonságot.
"Ez a dal egyfajta megvilágosodásról, egy pszichedelikus élmény döbbenetéről szól. Arról a lebegésről, amikor az ember elmerül a saját vízióban, felidézi a szerelmeit és a múltbeli helyzeteket, aztán egyszer csak hirtelen felébred és szembesül a valósággal." - árulták el.
A moszkvatér 2024 szeptemberében, az Öröm a zene tehetségkutató döntőjében lépett először színpadra eredeti felállásában. Első kislemezüket 2025 őszén mutatták be az A38 Hajó tetőteraszán. Azóta budapesti és vidéki klubokban, valamint fesztiválokon is felléptek.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Magyar Adrián
fotó: Solymos Mátyás
Sherlock Holmes, Ferdinand Porsche és Audrey Niffenegger új regénye is érkezik az Athenaeum Kiadóhoz
Az Athenaeum Kiadó novemberi kínálatában klasszikus novellák, életrajzi regény, új Sherlock Holmes-történetek, kortárs próza és egy Kálloy Molnár Péter emlékének szentelt kiadvány is helyet kap. A megjelenések között Vámos Miklós öt kisregényét összefogó díszdobozos kiadás és a modern apaságról szóló levélgyűjtemény is szerepel.
Megjelent a moszkvatér új dala, a Voltam olyan helyzetben, amely a zenekar jövő héten érkező, ötszámos EP-jének legfrissebb előfutára. Az "Amerikai Zoli" című kislemez megjelenését október 23-án az Akvárium Klub Lokálban koncerttel ünneplik.


