Új dallal hozza el a nyárvégi hangulatot Szkym & Palmyy

Spontán stúdiózásból indult, végül közös dallá állt össze Szkym & Palmyy és AKC Misi, valamint AKC Kretta kollaborációja. Az órák óta esetében is a megszokott hangzásvilágától eltérő megoldásokkal kísérletezett.
A felvétel egy ócsai stúdiózás alkalmával kezdett formát ölteni. A korábban kiadott IBOLYA után újabb közreműködők csatlakoztak a projekthez, AKC Misi és AKC Kretta, a hazai trap meghatározó előadói egy-egy verzével egészítették ki a dalt.
A produkció alapját erőteljes 808-as basszusok és trapritmusok adják, amelyeket dallamos gitár- és zongoratémák egészítenek ki. A szám levezetésében hangszeres elemek is megjelennek, így a szerzemény túlmutat a hagyományos trapformulán. A zenei megoldások az alkotók szerint a nyár utolsó heteinek hangulatához is illeszkednek.
A dalhoz készült videóklip forgatása szintén hosszú munkanapot jelentett a stáb számára. A csapat délelőtt 11 órakor kezdett a helyszínen, és csak hajnali 3-kor fejezte be a munkát. A vizuális megvalósításért Cserkuti Péter és stábja felelt, akik korábban is dolgoztak már együtt a formációval.
"Egyszer meghívott Misi a stúdiójába. Aznap csináltunk vagy 6 beatet, köztük a mostani feat vázlatát is lefektettük. Akkor igazából a refrén első során kívül nem jutott eszünkbe semmi, de mindenképpen szerettük volna megcsinálni a teljes dalt. Ezért a következő alkalommal elvittem Palmyy-t is. Összeültünk négyen megírni a zenét, nagyjából készek is voltunk – legalábbis azt hittük. Utána egy következő sessionön jött egy ötlet az outrohoz, amit feljátszottam hangszerekkel és fel is énekeltük. Így a végére teljesen egy Tiny Desk koncert feelingje lett az egésznek." - mondta el Szkym.
"A közös munka az AKC-s fiúkkal gördülékenyen ment, az egész hangulat olyan volt, mintha szerveztünk volna egy házibulit, csak kamerákkal és egy profi csapattal. Durva, hogy életünk legelső klipjét is Peti csinálta, és évekkel rá is megmaradt a jó viszony és a közös munka, csak mostanra már egy jóval magasabb szinten" - idézte fel a forgatást a rapduó.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Magneoton
fotó: Bukszár Krisztián
