Vasárnap este 19 órakor kezdődik az Erkel Színház ingyenes Dobbanarekord II. elnevezésű programja, amely egy 25 órán át tartó magyar rekordkísérlet. A szabály egyszerű: a mikrofon a kezdéstől hétfő este 20 óráig nem némulhat el.
Új dallal fordít hátat az elvárásoknak az Artúr Rambo

A Leszarom szerzemény játékosan provokatív hangvételben veszi górcső alá a külső elvárásokat, a társadalmi szerepeket és a kéretlen véleményeket.
A dal központi motívuma a sokszor visszatérő "nem érdekel" kijelentés, amely ezúttal nem a közönyt jelképezi. Inkább azt fejezi ki, hogy az ember bizonyos helyzetekben tudatosan nem akar megfelelni mások elvárásainak. Az Artúr Rambo önironikus megközelítéssel sorolja fel mindazt, amire nem kíván több figyelmet fordítani: az előre meghatározott szerepektől és felszínes címkéktől kezdve a horoszkópokon és korábbi kapcsolatokon át egészen a politikusokig és a diplomákig.
A Leszarom zeneileg is illeszkedik a formáció kísérletező irányához. Katona Bálint Baka szerint a track még összetettebb és merészebb, mint a zenekar korábbi anyagai, ezért önálló megjelenésként is fontos állomásnak tartják.
A szám a már a készülő második nagylemez irányát is előrevetíti. Az új anyagon a teljes, héttagú zenekar közösen dolgozik. A tagok különböző ötletei egy egységesebb hangzás kialakítása felé formálódnak.
"Ez egy klasszikus egzisztencialista kérdéseket feszegető dal, ami a nihilizmus és a radikális szabadság határvidékén mozog" – foglalja össze Agócs Márton némi iróniával.
Az Artúr Rambo a fesztiválszezon és a friss kislemez után szeptember 23-án a Kobuci Kertben lép színpadra. A zenekar a Kacaj társaságában muzsikál majd.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Gold Record
Október 19. és 22. között rendezik meg Budapesten az Artisjus KEMP Nemzetközi Dalszerzőtábort. A Banana Records szervezésében megvalósuló, ingyenes program producereknek, dalszerzőknek, előadóknak és hangszeres zenészeknek kínál közös alkotási lehetőséget. Jelentkezni szeptember 28-ig lehet.
Bíró Csongor új fejezetet nyitott zenei pályáján, megjelent első teljesen saját dala, a Dideregve. A Megasztár korábbi versenyzője a felvétel zenéjét és szövegét is maga jegyzi.



