November elején jelenik meg magyarul Stephen Graham és Orly Klein Levelek fiainknak című kötete, amelyben apák osztják meg gondolataikat a férfivá válásról és a modern apaság kihívásairól. A könyv Szigeti Imre fordításában érkezik.
Udvaros Dorottya játssza Karikó Katalint az Átrium új előadásában

November 15-én mutatja be az EgyÉletem Produkció az Átriumban a Karikó Katalin életéről szóló előadását, amelyben Udvaros Dorottya alakítja a Nobel-díjas kutatót. A darab alapja Karikó Katalin 2023-ban megjelent önéletrajzi könyve, az Áttörések – Életem és a tudomány.
Az EgyÉletem Produkció hároméves fennállása alatt több mint tíz bemutatót tartott, előadásait összesen 150 ezren látták. A társulat ezúttal eltér korábbi koncepciójától, a korábbi produkciókban ismert művészek és közéleti szereplők saját történetüket mesélték el, most először egy másik ember életútját dolgozzák fel.
A készülő előadás Karikó Katalin pályájának kevésbé ismert időszakaira összpontosít. Bemutatja a tudományos eredményeket megelőző évtizedek nehézségeit, a kutatói munkával járó kudarcokat és az elutasításokat. Karikó munkássága alapvető szerepet játszott az mRNS-alapú vakcinák fejlesztésében; 2023-ban orvosi-élettani Nobel-díjjal ismerték el.
A színpadi változatot Bíró Bence írta, a rendező Olasz Renátó, a díszletet Giliga Ilka tervezte. A premier díszvendége Karikó Katalin lesz, aki az előadás estéjén találkozik először személyesen az őt alakító Udvaros Dorottyával.
A produkciót november 14-én nyilvános főpróba előzi meg. A bemutató után országos turné indul, Budapesten pedig a tervek szerint havonta két alkalommal játsszák majd a darabot.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Pásztor Brigitta
Október 28. és 30. között tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Budapest Showcase Hubot (BuSH) az Akvárium Klubban. A kelet-közép-európai előadókra fókuszáló klubfesztivál 2026-ban ingyenesen látogatható, szakmai programjai mellett pedig október 29-én a 10. Magyar Klipszemlének is otthont ad a helyszín.
A holland alternatív rockzenekar, a De Staat március 16-án az Analog Music Hallban mutatja be legújabb, saját nevét viselő albumát. A lemez a hatalom, a társadalmi megosztottság és a tömegek manipulációjának kérdéseivel foglalkozik.



