Az elsősorban nu-metal, post-hardcore és metalcore irányokban mozgó Down For Whatever mindig bátran feszegette a műfaji határokat. Kikiék nem félnek sem a modern elektronikus elemek beépítésétől, sem attól, hogy minden dalt addig formáljanak, amíg az teljesen őszintévé, időtállóvá válik. Ez a bátorság az, amiért a DFW mára megkerülhetetlen figurája lett a hazai zenei színtérnek.
2021 nyarán, a Barba Negra Trackben vettem részt először koncertjükön. Akkori kritikámban úgy fogalmaztam, hogy: "Köszönetet kell mondanom az élményért, amivel sokkal-sokkal közelebb hozták a metál műfaját hozzám a fiúk. Azt hiszem, megvan a kedvenc formációm a stíluson belül. Találkozunk még!" És valóban, azóta is stabil favoritjaim, de már nem csak a metálon belül. Az idei, tízéves jubileumi koncertjükön újra bebizonyították, hogy miért... Az este bemelegítéséről az Escape My Shadows gondoskodott, majd színpadra léptek a főhősök.
A buli nem a hatalmas kivetítésekről és konfettiesőkről szólt, hanem arról, ami mindig is a banda lényege volt, a zenéről, az energiáról és a közösségről, amit maguk köré építettek. A DFW magabiztosan támaszkodott arra, amihez a legjobban ért, a feszes groove-okra, a dallamos refrénekre és azokra a katarzispontokra, amelyeknél egyszerre üvölt és mosolyog a közönség. Voltak erős fények, voltak füstgépek, de a látványvilág itt meg is állt. Szerencsére. Nem kellett ide semmi a több mint húsz dalos, nagyon jól átgondolt setlisten túl, ami érzelmes ívet rajzolt le.
Az Ébressz fel, a Porszemek a fényben, a Messze még a vége és a Kötéltánc tökéletes ébresztője, energikus indítása volt az estének. A közönség az első percektől mozgásba lendült, a színpad és a hallgatók közti határ, tér pillanatok alatt tűnt el.
A koncert középső szakasza a mélyebb érzelmi tónusokat hozta el, a Keselyű éve, a Művilág, az Ennyi volt, a Visszaút, a Talán és a Let Me In nemcsak zenei, hanem lelki hullámvasút is volt. A Szakíts szét és a Megfagytál az intenzitás csúcspontját hozták, majd a Régi éveink, a Láttam már és a Voltam / leszek egyfajta megnyugvásban oldotta fel a feszültséget.
Számomra a péntek este legmeghatóbb, legmegrendítőbb pontját a Mindig lesz helyed jelentette. Az eredetileg dobon játszó Dávid billentyűs hangszeren kísérte Kikit, a dal minden pillanata teljes figyelmet követelt ki magának a teremben. Ez a szerzemény számomra mindig kiemelten fontos lesz, hiszen édesapám öngyilkossága után hosszú évekig nem tudtam igazán szembenézni a gyásszal, a fájdalmammal, nem tudtam beszélni a veszteségről. Eltemettem, elpakoltam egy fiókba, nem dolgoztam fel. Ez a dal volt az, ami először megtörte a hallgatásomat. Nem hirtelen, nem látványosan, csak úgy, mint amikor az ember végre megengedi, hogy a könnyek kimossák belőle mindazt, ami bent rekedt. Ez a track segített elindulni azon az úton, amely egy komolyabb önismereti, fejlődési fázishoz vezetett el. A Mindig lesz helyed minden alkalommal megsirat, hol a tartalma miatt, hol pedig azért, mert annyira hálás vagyok azért, hogy megszületett. Nem volt ez másként a jubileumon sem.
A Csönd lennék alatt Kiki is gitárt ragadott, ami új, meghitt dimenziót adott a dalnak. A Mondd el a közös katarzisok egyik csúcsa lett, az egész terem együtt énekelt, valóban felszabadultan. A visszatérés, a ráadás során három dallal zárták az estét a srácok. A Nincs helyed a zenekar egyik legkeményebb önreflexiója, az Ide szúrjatok brutális őszintesége pedig felszabadító volt. És végül megkaptuk a Zuhanás-t, ami valahogy sosem a bejefezés, sokkal inkább egy új kezdet lehetősége.
Megható látnom, hogy ez a produkció mennyire szívügye mind a négy fiúnak. A Down For Whatever nem csupán egy kiválóan muzsikáló zenekar, hanem egy olyan alkotói közösség, ahol mindenki hozzáteszi a saját világát. Az évek alatt rengeteget fejlődtek zenészként, előadóként egyaránt. Lenyűgöző, hogy vizuálisan is önálló univerzumot építettek a vérprofi klipekkel, a tudatos látványvilágokkal, az erős merch-termékekkel. Minden részletben ott van a kézjegyük. Mindig nyitottak az újra, a "valami másra"-ra, nem félnek változni, kísérletezni, újragondolni, talán éppen ez az előrehaladásuk, virágzásuk kulcsa. Véleményem szerint Dávid zongorán sem utolsó, illetve jó látni azt is, hogy Zsombor egyre magabiztosabban bánik a közönséggel. A Down for Whatever szenzációsan megtalálta az egyensúlyt a zúzás és az érzékeny világ között. Az alázatuk pedig mindent átjár.
Kiki a dalok között pontosan annyit beszélt ezen az estén, amennyit kellett. Nem volt túljátszott show, nem voltak pózok, csakis az őszinteség. Úgy látom, ő az egyik legszerényebb frontemberünk, aki tegnap is megszámlálhatatlan alkalommal mondott köszönetet a zenekarért, a közönségért.
A Down For Whatever tíz év után is hatalmas szenvedéllyel, hitelességgel és szeretettel zenél. A Zuhanás után a Dürer levegője sűrű volt az átélt élményektől. Az az este egy csodálatos lelki utazás volt, mindannyiunknak, akik az elmúlt évtizedben kapaszkodtunk a DFW dalaiba. Jó volt együtt lélegeznünk a Dürer Kertben. Sok-sok ilyen bulit, fejlődéssel teli, sikeres évtizedeket kívánok még a fiúknak! Ahogy az első koncert beszámolómban is írtam: "Találkozunk még!".
írta: Hatos Niki
fotó: Bikali Sanyi
Az elsősorban nu-metal, post-hardcore és metalcore irányokban mozgó Down For Whatever mindig bátran feszegette a műfaji határokat. Kikiék nem félnek sem a modern elektronikus elemek beépítésétől, sem attól, hogy minden dalt addig formáljanak, amíg az teljesen őszintévé, időtállóvá válik. Ez a bátorság az, amiért a DFW mára megkerülhetetlen figurája...
Októberben a Jaffa Kiadó különleges akcióval tiszteleg Szabó Magda előtt, az írónő születésnapjához kapcsolódva október 22-ig minden Szabó Magda kötet 40–50% kedvezménnyel vásárolható meg a kiadó webshopjában. A kezdeményezéssel arra hívják fel a figyelmet, hogy érdemes újra felfedezni az életmű örök érvényű gondolatait és emberi történeteit.
Megjelent az imago mundi legújabb száma, az Elszállnék, amely a zenekar eddigi útját folytatva most is mélyen emberi témákat boncolgat, ezúttal a tervek megvalósításának sodrását és a belső lendület erejét állította fókuszba a produkcióba. A dal azt a pillanatot ragadja meg, amikor az ember egyszerre sodródik és emelkedik, amikor elszáll a saját...
