Tiszta őrület, amikor a brie sajt helyett az ösztönök kerülnek terítékre

Ha valaha is azt hitted, hogy könnyű feladat egy nyugodt, baráti vacsorát mederben tartani, akkor Woody Allen legújabb darabja, a Tiszta őrület egy laza mozdulattal bizonyítja be neked az ellenkezőjét. Egy óra tíz perc alatt a borospoharak koppanása mellett egyre élesebb szócsaták pattannak ki, és a szalonillatú beszélgetésekből hamar sziporkázó káosz lesz. És mit csinálunk mi eközben? Nevetünk. Sokat. Nagyon-nagyon sokat!

Woody Allen 2024-ben írt, eredetileg Neurotikus jambory című darabja nem csupán a jól ismert "allenes" helyzetkomikumot hozza, hanem az önirónia és a sznobizmus finom egyensúlyát is. A mű a színház, a nők, a vágy és a neurózis világát boncolgatja - és teszi ezt azzal a kesernyés eleganciával, amiért még mindig szeretjük a jó öreg Woodyt. Ez a darab felvillanyozó vallomás arról, hogy bármennyire is próbáljuk intellektualizálni a világot, még mindig "a szex az úr".

A történet középpontjában Jake, a híres, de kissé megfáradt drámaíró (Hevér Gábor) áll, aki politológus feleségével, Sheilával (Parti Nóra) vacsorát rendez. A vendégek között ott van a félénk Fay (Balla Eszter) és az előkelő családból származó Richard (Szabó Kimmel Tamás). Amikor már kezdenénk abban bízni, hogy a kezdeti döccenők ellenére ez egy egészen kellemes est lesz, betoppan Boots, Jake kiszámíthatatlan exe (Martinovics Dorina). Innentől pedig több józan ész is távozni kényszerül a színről...

A tragikomédia mind az öt motorja betonbiztosan pörög. Hevér Gábor pontos, fanyar humorú Jake-je mellett Parti Nóra egyszerűen lubickol a szerepében: éles nyelvű, szerethető, szókimondó, de nem túl harsány - ebben az előadásban ő volt az abszolút kedvencem. Játéka azzal az intelligens, pimasz humorral telített, amit pillanatok alatt vagyok képes megszeretni, legyen szó könyv, sorozat, vagy éppen színmű szereplőjéről.
Balla Eszter zseniálisan játssza a spicces, önbizalomhiányos, naív, sérülékeny Fay-t. Alakítása könnyednek tűnik, minden gesztusában ott vibrál az empátia, így a néző pillanatok alatt azonosul karakterével. Szabó Kimmel Tamás Richardjában minden bénázás, minden kényelmetlen szóváltás zseniálisan hiteles. Martinovics Dorinát most láttam először színházban, teljesen lenyűgözött. Boots szerepében megmutatja, hogyan lehet valaki egyszerre kiszámíthatatlan, heves és ugyanakkor minden porcikájával élő, lélegző karakter. Egy nyilatkozatának köszönhetően tudom, hogy Dorinában és Bootsban semmi közös nincs, talán pont ez a kontraszt teszi igazán emlékezetessé az alakítását. 

A rendezés (Puskás Tamás) megtalálta a tökéletes vígjátéki ritmust, záporoznak a poénok, egyik sziporkázó dialógus követi a másikat. A darab megtekintése során folyton az volt az érzésem, hogy ha a színészek csak egy tizedmásodperccel is elvétenék a tempót, máris elveszne a varázs, de szerencsére mindannyian tűpontosan játszanak, adagolnak. A díszlet és a jelmezek tökéletesek, amelyek tervezésért Kovács Andrea felelt.

A darab egyik legnagyobb erénye, hogy szokványos, hétköznapi helyzetekből indul ki, fokozatosan vezeti el a nézőt az abszurd káoszig. A Tiszta őrület egyszerre könnyed vígjáték és tükör. A sok-sok nevetés mögött ott bujkál a szorongás, a szeretetvágy és az az emberi igyekezet, hogy értelmet találjunk az életünknek. 

Amíg ilyen jól szórakozunk, könnyű elhinni, hogy nem baj, ha egy kicsit mindannyian őrültek vagyunk... Számomra a Centrál Színház ezen darabja is a többször újranézős kategóriát jelenti, amit minden felnőtt szerettemnek szívesen megmutatnék kortól, nemtől függetlenül. Köszönöm az élményt!

írta: Hatos Niki
fotók: Hatos Niki