Elindult a jelentkezés a Magyar Zene Háza második összművészeti felhívására, amely olyan produkciókat keres, ahol a zene szerves részként jelenik meg. A felhívás nyitott új előadásokra és már bemutatott produkciókra, amelyeket a Zene Háza közösségi tereiben - a Koncert- és Előadóterem mellett a Hangdómban vagy a Zenei játszótéren - lehet bemutatni....
The Hot 8 Brass Band koncert lesz az A38 Hajón

Április 16-án Magyarországon is bemutatja legújabb lemezét a The Hot 8 Brass Band. A harmincéves fúvószenekar a hiphop és a funk stílusokkal táncoltat, miközben megidézi szülővárosuk, New Orleans legszebb dzsesszhangzását is.
A The Hot 8 Brass Band olyan előadókkal lépett fel és dolgozott együtt, mint Jon Batiste, a Blind Boys of Alabama, a Basement Jaxx és Alice Russell, valamint élőben kiegészítette Mos Def, Lauryn Hill és Mary J. Blige fellépéseit is. A rangos együttműködések nem véletlenek: a zenekar óriási közönség- és szakmai sikereket ért el. John Batiste 2022-ben Grammy-díjat nyert lemezének egyik dalán is dolgoztak, 2013-ban pedig saját, The Life & Times of… című albumukat a legrangosabb zenei díjra jelölték.
Idén megjelenő ötödik lemezük, a Big Tuba a megszokott dzsessz-, hiphop- és funkelemeket ötvözi, és a mély, szentimentális darabokon túl táncolható, mindenkit megmozgató szerzemények is helyet kapnak az albumon. A lemez különösen nagy jelentőséggel bír a zenekar életében, ugyanis 2021. szeptember 6-án a The Hot 8 Brass Band elvesztette zenekarvezetőjét, Bennie Pete-et. A zenekar így emlékezett meg róla:
"Ő nemcsak a vezetőnk volt, hanem egy folyamatosan inspiráló, összetartó erő a zenésztársaink között és azon túl is. Bennie a biztos pont volt az életünkben – vezető, tanár, mentor és ennél is több: igazi inspiráció a zenekarunk, számos más zenész, valamint az egész zenei és kulturális közösség számára."
Az album címadó dala is előtte tiszteleg, ám nemcsak a korábban megjelent Big Tuba lesz hallható rajta, hanem Bill Withers Ain't No Sunshine című dalának feldolgozása és a már elérhető Fight Song is.
A zenekar idén a Big Tuba Tour keretében Amerikában, Európában, az Egyesült Királyságban és Írországban is turnézik. Korábban több teltházas koncertet adtak olyan helyszíneken, mint a londoni Roundhouse és a Brighton Dome. Ez várható az idei koncerteken is, így Budapesten is különleges hangulatú estére számíthatunk az A38 Hajó fedélzetén április 16-án.
sajtóanyag /// forrás: Nagy Kátya
Kiefer Sutherland country dalait és személyes történeteit április 28-án az A38 Hajón hallhatjuk élőben. A Love Will Bring You Home Tour az intimitást és a lendületes zenét ötvözve ígér felejthetetlen estéket, ahol a dalok között felcsendülő anekdoták és az akusztikus pillanatok még közelebb hozzák a közönséget az előadóhoz.
Három évvel a teltházas budapesti koncertje után ismét visszatér a Dürer Kert színpadára a goth rock egyik legnagyobb hatású, megkerülhetetlen legendája: október 28-án újra a The Sisters of Mercy érkezik Budapestre.





