Új dallal jelentkezett Xike
Az ABC a Jackson 5 azonos című klasszikusát helyezi modern zenei környezetbe. A megjelenést videóklip kíséri.

Három évvel az Úristen után ismét közös slágerrel állt elő Szikora Róbert és a VALMAR. A frissen megjelent Balatoni lány a nyár könnyed hangulatát idézi: zene, tánc, szabadság és hajnalig tartó balatoni bulik köszönnek vissza a feszes, westernes hangzású dalban.
A szám nemcsak egy újabb közös kollaboráció, hanem előfutára is Szikora októberben érkező duettalbumának, a Válogatott 11-nek. A lemezen 11 vendégművész szerepel majd – köztük Fenyő Miklós, Charlie, Rúzsa Magdi, a VALMAR –, valamint három különleges duett, amelyeket mesterséges intelligencia segítségével valósítottak meg, többek között Zámbó Jimmyvel. Az albumra még várni kell, de addig is itt a Balatoni lány.
"Mikor a duettalbum ötlete megfogalmazódott bennem, nem is volt kérdés, hogy felkérjem a srácokat egy dalra. Természetesen a közös munkát az "Úristen" alapozta meg, és annak sikere biztatott engem is, hogy belevágjunk" – mesélte Szikora.
"Az "Úristen"-nél nagyon jól megtaláltuk a közös fúziót, tökéletesen csatlakozott Robi, és ezzel az új ízzel csak emelte az egész dal színvonalát. Ezt az érzést szerettük volna most újra elkapni. De azért ez nem olyan egyszerű, mert magasra került a léc" – mondta Marics Peti, utalva arra, hogy az első közös slágerük hatalmas közönségkedvenc és már 63 millió feletti összjátszásnál jár.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Fehér Emma
Az ABC a Jackson 5 azonos című klasszikusát helyezi modern zenei környezetbe. A megjelenést videóklip kíséri.
Három, önismeretre és mentális jóllétre fókuszáló kötettel fejleszheted magad. A Good Life Books Könyvkiadó megjelenései a trauma feldolgozását, az egészséges határok kialakítását és az önmagunkkal való mélyebb kapcsolódást helyezik középpontba.
Július 24. és 26. között második alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Kongresszusi Központban a Füred Art Weeket. A művészeti vásáron és kiállításon 22 aukciósház és galéria mutat be festményeket, szobrokat, bútorokat, ékszereket, plakátokat és egyéb műtárgyakat, amelyek egy része meg is vásárolható.