Július 24. és 26. között első alkalommal rendezik meg a Füred Art Weeket, amely három napon át a hazai műkereskedelem és képzőművészet meghatározó szereplőit hozza el Balatonfüredre. Az Art and Antique, valamint a Budapest Contemporary szervezői 22 kiállítóval várják a közönséget a Kongresszusi Központban.
Sziget City: új program köti össze a fesztivált Budapest kulturális helyszíneivel

A Sziget új kezdeményezést indít Sziget City néven, amelynek célja, hogy a fesztivál és Budapest kulturális, illetve szórakoztató helyszínei között egész évben szorosabb kapcsolatot építsen. A program a Sziget közönségét a főváros meghatározó helyszínei felé irányítja, miközben a városi szereplőket is aktívabban kapcsolja be a fesztivál ökoszisztémájába.
Az első kézzelfogható előnyöket már az idei Sziget idején élvezhetik a látogatók. Augusztus 7. és 16. között a fesztiválkarszalaggal rendelkezők exkluzív kedvezményeket vehetnek igénybe a Sziget City partnerhelyein.
A kezdeményezés kínálata a hivatalos Sziget alkalmazás Sziget City menüpontjában érhető el. Az interaktív térképen a résztvevők megtalálhatják a csatlakozott helyszíneket, valamint az aktuális programokat, ajánlatokat és kedvezményeket.
"A Sziget City indulásakor már több tucat helyszín csatlakozott a programhoz, köztük olyan meghatározó kulturális és szórakozóhelyek, mint például a Szimpla, a Dugattyús, az Arzenál, a Turbina, a Heavy, az Atno, a Palazzo Permanens, a Pontoon, a Szatyor és a Trafó" - emelte ki Ráday Dávid, a Sziget City kurátora.
"A Sziget City projekt közös nevezőt teremt a város értékes kulturális helyszínei számára - közösségteremtő kezdeményezés, ami azon a felismerésen alapul, hogy egyrészt mindannyian egy csónakban evezünk, másrészt rengeteget köszönhetünk egymásnak".
"A Sziget és Budapest elválaszthatatlanok" - tette hozzá Zsendovits Ábel, a Szimpla vezetője. "Együtt nőttek nagyra az elmúlt 30+ évben és tették fel Magyarországot a fiatalok nemzetközi fesztivál- és bulitérképére. A Sziget City, amit ezúton én is üdvözlök, tovább erősíti ezt a köteléket." A Pontoon booking managere is nagyra értékeli, hogy a Sziget és Budapest egyre szorosabbra fűzik a kapcsolatukat. "Különösen sokat jelent számunkra a Sziget általi felismerés, hiszen mindig is követendő példának tartottuk őket a kultúrában" - mondta Kocsis Bence.
"Az idei Sziget alatt már különleges lehetőség is várja a fesztiválozókat: augusztus 7. és 16. között a Sziget-karszalag felmutatásával exkluzív kedvezményeket vehetnek igénybe a Sziget City programban részt vevő helyszíneken, amelyeket partnereink kifejezetten a Sziget közössége számára kínálnak" – tette hozzá Jáky Tamás, a Sziget City projektmenedzsere.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Vető Viktória
Az Európa Kiadó gondozásában jelenik meg Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei I-II., amelyet a világirodalom első szerelmes és családregényeként tartanak számon. A több mint ezeréves japán klasszikus új, élfestett kiadásban válik elérhetővé a hazai olvasók számára.
A Sziget új kezdeményezést indít Sziget City néven, amelynek célja, hogy a fesztivál és Budapest kulturális, illetve szórakoztató helyszínei között egész évben szorosabb kapcsolatot építsen. A program a Sziget közönségét a főváros meghatározó helyszínei felé irányítja, miközben a városi szereplőket is aktívabban kapcsolja be a fesztivál...



