A holland alternatív rockzenekar, a De Staat március 16-án az Analog Music Hallban mutatja be legújabb, saját nevét viselő albumát. A lemez a hatalom, a társadalmi megosztottság és a tömegek manipulációjának kérdéseivel foglalkozik.
Megjelent Schmrk új lemeze, a Schauta Márk

A Schauta Márk a rapper az elmúlt évek személyes változásait és a hiphophoz fűződő viszonyát dolgozza fel. A közel két évig, Kapitány Máté közreműködésével készült lemezhez a Férfimunka című dal klipje is megérkezett.
A saját nevét viselő album középpontjában a család, az önismeret és az átalakuló értékrend áll. Schmrk az utóbbi években nagyobb figyelmet fordított a magánéletére, a tapasztalatait pedig a zenéjében is megjelenítette. A nyáron kiadott Schauta Márk és a Megint eltelt egy nap már előrevetítette az új anyag személyes hangvételét, a teljes lemez pedig átfogóbb képet ad arról, hol tart jelenleg előadóként és emberként.
A zenei irányt a rapper és Kapitány Máté egyik stúdiós beszélgetése határozta meg. Máté arról kérdezte Schmrket, milyen zenéket hallgatott gyerekkorában. A közös nosztalgiázásból olyan koncepció született, amely a korai hiphophatásokat a műfajról alkotott mai gondolataikkal kapcsolja össze.
"Hiába akarok előadóként fejlődni, új zenéket csinálni és szintet lépni, ha közben saját magammal nem vagyok rendben. Az elmúlt években sokkal nagyobb fókuszt helyeztem magamra és a privát életemre, és úgy érzem, emberileg ez idő alatt fejlődtem a legtöbbet" – mondja Márk.
"Nem az volt a célunk, hogy lemásoljuk a múltat, hanem hogy abból építkezve valami sajátot hozzunk létre. Tisztelegni akartunk az előtt a hiphop előtt, amin felnőttünk, de közben megmutatni azt is, hogy mi mit gondolunk ma erről a műfajról, és mit tudunk hozzátenni a saját hangunkkal" – fogalmaz Schmrk.
A Férfimunka videója egy tenerifei nyaralás spontán felvételeiből állt össze. Schmrk egy régi, kinyithatós Canon kamerával rögzítette az utazás pillanatait, majd saját maga vágta meg az anyagot.
"Szeretem benne, hogy nem akar megfelelni semmilyen aktuális trendnek, egyszerűen csak hozza azt a nyers, magabiztos energiát, ami miatt annak idején beleszerettem ebbe a műfajba."
"Elkezdtem mindenféle különösebb koncepció nélkül, aztán később összevágtam belőlük egy klipet, eredetileg nagyjából csak a saját szórakoztatásunkra. Végül annyira jól működött a dalhoz ez a nyers, spontán hangulat, hogy úgy döntöttünk, megosztjuk másokkal is."
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: True Story Records
fotó: spoty
Október 30-án tartják A Világtörténelem legjobb színdarabja magyarországi ősbemutatóját a budapesti Centrál Színházban. Ian Kershaw kortárs angol drámaíró romantikus vígjátékát Ujj Mészáros Károly rendezi, a főszerepben Szinetár Dórával.
Február 10-én az Analog Music Hallban lép fel először Budapesten a dél-koreai Madmans Esprit. A 2010-ben alakult zenekar a black metal hangzását folk- és klasszikus zenei elemekkel, valamint a japán visual kei színtérre jellemző vizuális megközelítéssel ötvözi.



