A Debrecenből indult, jelenleg toronydaru-kezelőként dolgozó, 29 éves Nø Rich néhány évvel ezelőtt pusztán kíváncsiságból állt először a keverőpult mögé, ma pedig már szinte minden hétvégén fellép. Saját bevallása szerint a legnagyobb motivációját a közönség reakciója adja, amikor látja, hogy az emberek együtt élnek a zenével, tudja, hogy jó úton...
Samantha Shannon Budapestre jön. Két alkalommal is találkozhatnak vele az olvasók

A kortárs fantasy egyik meghatározó szerzője, Samantha Shannon Budapestre érkezik a Bookline szervezésében megvalósuló bookvibeZ Fesztivál apropóján. A rajongók két különböző helyszínen is találkozhatnak vele, beszélgetésen vehetnek részt, és dedikáltathatják köteteiket.
A program április 24-én, pénteken 17 órakor a BookUp könyvesboltban indul, majd április 25-én, szombaton 10 órától folytatódik a bookvibeZ Fesztiválon. Utóbbi esemény regisztrációhoz kötött. Mindkét helyszínen elérhető lesz a szerző teljes életműve, beleértve limitált kiadásokat és egy frissen megjelenő különlegességet is, a Csontszüret-sorozathoz kapcsolódó két új novellát.
Samantha Shannon neve elsősorban a grandiózus világépítésről és erős női karakterekről ismert történetei miatt vált ismertté. A Narancsfa-kolostor és előzménye, A leszálló éj napja szintén jelentős sikert arattak a fantasy-olvasók körében.
A szerző 1991-ben született Londonban, művei világszerte bestsellerek, több mint huszonhat nyelvre fordították le őket. A Csontszüret első kötete 21 éves korában jelent meg, amelyet később átdolgozott és kibővített változatban is újra kiadtak.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: 21. Század kiadó
A nyári főszezonban is sűrű programkínálattal várja a látogatókat a Plázs Siófok. A hét újdonsága az ingyenes szabadtéri Plázs Mozi, emellett koncertek, retrófesztivál és a hazai erősport egyik legnagyobb nyári eseménye is helyet kap a kínálatban.
Augusztusban jelenik meg a Konkrét Könyvek gondozásában Dr. Reszler Gábor: Tecumseh - Az indián összefogás vezére című kötete, amely elsőként mutatja be magyar nyelven átfogóan az észak-amerikai indián történelem egyik legismertebb alakjának életét.




