A Stereo MC’s megtáncoltatja az A38 Hajót 

2025.03.25

A Stereo MC's az egyik legismertebb brit hiphop, elektronikus zenekar, hozzájuk fűződik a Connected című sláger is, amely biztos, hogy mindenkinek bekúszott a hallójárataiba, aki a '90-es évek elején volt fiatal. A brit csapat most ismét Budapestre érkezik, hogy mindenkit visszarepítsen az időben és megtáncoltasson slágereivel: Stereo MC's november 4-én az A38 Hajón.

A Stereo MC's-ről elsőként valószínűleg mindenkinek a Connected című dal jut eszébe, nem is csoda, hiszen az 1992-ben kiadott szám a nemzetközi Top 20-as listába is bekerült. Az azonos címen megjelent album az Egyesült Királyság lemezlistájának 2. helyéig jutott, a zenekar pedig 1994-ben hazavihette a legjobb együttesnek és a legjobb albumnak járó Brit Awards-ot is.

A zenekar alapítói, Rob és Nick gyerekkori barátok és szomszédok voltak, így alapították meg a nyolcvanas évek közepén a Stereo MC's-t. Inspirációjuk a korai hiphop, funk és az elektronikus zenei iránti közös rajongásuk volt. Debütáló lemezük, a 33-45-78 1989-ben jelent meg, melyet a De La Soul, a Living Colour és a A Certain Ratio társaságában lévő turnék követtek. Ezt követően a duó New Yorkba repült, hogy felvegyék Supernatural című második lemezüket, amelyen olyan slágerek kaptak helyet, mint az Elevate My Mind vagy a Lost In Music, ami igazi klubslágerré vált mind az Egyesült Királyságban, mind Amerikában. A Happy Mondays-zal közös turnéjuk pedig végképp bebetonozta sikereiket. Több remixet is készítettek, például Madonnának, a U2-nak, David Holmes-nak, Latifah-nak, a Terranovának vagy a The Jungle Brothersnek.

2015-ben saját kiadót alapítottak Connected néven a Terranovával, hogy ne csak a saját zenéiket adják ki ily módon, de a house, techno és más elektronikus zenei műfajok előadóit is kiadóként támogathassák. 2025-ben a zenekar az Egyesült Államokban kezdte a turnézást, illetve egy meglehetősen emlékezetes szerepléssel Jimmy Fallon The Tonight Show-jában, majd ősszel Európa felé veszik az irányt. Hozzánk november 4-én érkeznek az A38 Hajóra. Jegyek március 28-án, 10 órától érhetők el a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.

sajtóanyag /// forrás: Nagy Kátya

A Szikora - Úristen, létezem! könyv szerzője, L. Dézsi Zoltán 2003-ban a Magyar Televízió Riporter kerestetik versenyének győztese lett, pályafutását a Telesport, majd a Kékfény szerkesztő-riporterjeként folytatta. Közel egy évtizede a Heti Napló Sváby Andrással című műsoron dolgozik, főként retró témák feldolgozásával foglalkozik. Előző könyvéért...

Megjelent Klajkó Szandra legfrissebb videoklipje az Ennyi nekem is jár című dalhoz. Az újdonság különlegessége, hogy ezúttal nem Szandra jegyzi a zenét, a szerző Dóka Attila, ugyanakkor az előadás a megszokott érzelmi intenzitással és felszabadító energiával szólal meg.

A tervek szerint február 20-án jelenik meg Kiara Lord második könyve Kiara Lord falja a férfiakat, mégis karcsú címmel. A folytatás két évvel az első kötet sikere után érkezik, és kendőzetlen őszinteséget, meghökkentő történeteket és egy olyan nő nézőpontját sejteti, aki a nyilvánosság kereszttüzében sem hajlandó kompromisszumokat kötni.