2016. november 5-én mutatták be a Vígszínházban A Pál utcai fiúk című előadást, amely az elmúlt tíz évben a színház egyik legnagyobb közönségsikerévé vált. Molnár Ferenc regényének Grecsó Krisztián által színpadra írt változatát már közel 585 ezren látták. A jubileum alkalmából december 4-én az MVM Dome-ban jótékonysági koncertet rendeznek, amelyen...
Őszi kulturális kínálat a Páholy Lakásszínházban és az oDEonban

A debreceni kulturális tér két népszerű helyszíne, a Páholy Lakásszínház és az oDEon ismét megnyitja kapuit, és ősszel is izgalmas, sokszínű programokkal készül a közönségnek. A következő időszakban színházi előadások, musicalek, irodalmi estek, stand-up és izgalmas beszélgetések gondoskodnak arról, hogy minden korosztály megtalálja a számára érdekes programot.
Az őszi évad szeptember 27-én A hosszú élet titka című darabbal indul az oDEonban, majd októberben egymást követik a különleges színházi és kulturális események. Október 4-én Rényi Ádám Kerülőút előadása érkezik a Páholyba, Kerekes József és Réti Adrienn közreműködésével, október 8-án pedig a Notre Dame de Paris angol nyelvű musical-előadása lesz látható az oDEonban, magyar felirattal.
A hónap során az Irodalmi Estek keretében meghívott vendégek – október 6-án Gyurcsány Ferenc krimiíróként, október 9-én pedig Fábián Tamás Margó-díjas első könyvével - politikamentesen, ezúttal írói minőségükben mutatkoznak be. Az esteket beszélgetés és dedikálás is követi.
A hónap közepén a gyermekeké és családoké lesz a főszerep: október 14-én A Vitéz Szabólegény mesemusical, 16-án Hernádi Judit, Bezerédi Zoltán és Makranczi Zalán főszereplésével érkezik a Bérszívó szúnyog az oDEonba.
Október 20-án Csákányi Eszter lép színpadra az Albina színműben, majd október 21-én olyan neves színészek játékát élvezhetjük, mint Szulák Andrea, Epres Attila, Györgyi Anna és Sajgál Erika a Szívhang produkciójában. November 7-én Rúgós Katica, avagy apukák a játszótéren címmel Katona László és Hajduk Károly várja a közönséget.
November 12-én különleges program következik: Péterfy Bori, Gyabronka József, Tasnádi István és Duricza Katarina lesznek a Páholy vendégei, akik a Monspart-ház előadása és az Irodalmi Est programsorozat következő felvonása keretében szórakoztatják a nagyérdeműt egyazon estén.
November 18-án Hegyi Barbara szórakoztatja a közönséget Történetek a konyhámból című stand-upjával, majd az őszi programsorozat zárásaként november 28-án az oDEon színpadára kerül a Balhéatlasz darab, amelyben Mucsi Zoltán, Turóczy Szabolcs és Katona László gondoskodnak majd a szórakozásról.
írta: nagy.kriszta21
szerkesztette: Hatos Niki
fotó: juranyihaz.hu
A Shogun szeptemberben a Respekt című dallal jelentkezett, most pedig egy új megjelenéssel folytatják a sort. A Shinobi trackben Antal, Geriskillz és Day hallható, a zenei alapot Luigi Beats készítette.
A hatalmas érdeklődés miatt Nagy Bogi és zenekara egy második koncertet is bejelentett az Akvárium Klub Nagyhalljában. A március 20-i fellépés előtt március 19-én is színpadra lépnek, változatlan vendégelőadókkal.



