Új dallal jelentkezett Xike
Az ABC a Jackson 5 azonos című klasszikusát helyezi modern zenei környezetbe. A megjelenést videóklip kíséri.

Október 2-án, csütörtökön ismét a hazai rendezvényszakma kerül fókuszba: a Magyar Turisztikai Program Alapítvány (MTPA) megrendezi az idei második Rendezvény ReStart Konferenciát. A tavaszi kiadás után most először szerveznek őszi alkalmat is, így a jövőben évente kétszer találkozhatnak a szakemberek, hogy megvitassák a legfrissebb trendeket és tapasztalatokat.
Az idei ősz fő témái:
A programban esettanulmányok, inspiráló előadások és szakmai beszélgetések szerepelnek, a szünetekben pedig bőven lesz lehetőség kapcsolatépítésre. Újdonságként bemutatkozik egy "rapid randi" jellegű expó, ahol fiatal rendezvényszervezők találkozhatnak gyakorlati helyet kínáló cégekkel a Rakéta Program keretében.
Az MTPA nyáron több fesztiválon is jelen volt (például a SZIN-en és a Művészetek Völgyében), ahol a fenntarthatóság kérdését vizsgálta. Ezek a kutatási eredmények szintén beépülnek az őszi konferenciába. Az eseménynek az Akvárium Klub ad otthont.
"A ReStart célja változatlan: gyors, használható tudást és valós együttműködéseket kínálni a szakmának. Az őszi kiadás fókuszában a praktikusság, az adatvezérelt szemlélet és a fenntartható működés áll – sallang nélkül" – üzeni az MTPA szakmai csapata.
"Ahogy növekszik a szektor digitalizációja, úgy kapunk mi is tisztább képet róla, és ez nekünk is nagyban segít, hogy finomhangoljuk a munkánkat, aminek célja a szektor támogatása, és ebben a Restage kutatás mellett például a ReDiTu projekt és a mögötte álló DIMOP Plusz- 1.2.2-24 támogatás is segít minket." – mondta Oszkó-Jakab Natália, az MTPA szakmai vezetője.
"A rendezvények akkor válnak igazán maradandóvá, ha a legfontosabb pillanatokat utólag is felidézhetjük. A ReStarton a Cognizen Event AI-alapú összefoglalói gondoskodnak róla, hogy a résztvevők a párhuzamos előadások mellett se maradjanak le a lényegi tartalmakról, és a kulcsgondolatokat később is könnyen visszakereshessék." – árulta el Vadász Gábor, a BDO Digital Hungary ügyvezetője, a Cognizen Event ötletgazdája.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Bodó Bence
Az ABC a Jackson 5 azonos című klasszikusát helyezi modern zenei környezetbe. A megjelenést videóklip kíséri.
Három, önismeretre és mentális jóllétre fókuszáló kötettel fejleszheted magad. A Good Life Books Könyvkiadó megjelenései a trauma feldolgozását, az egészséges határok kialakítását és az önmagunkkal való mélyebb kapcsolódást helyezik középpontba.
Július 24. és 26. között második alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Kongresszusi Központban a Füred Art Weeket. A művészeti vásáron és kiállításon 22 aukciósház és galéria mutat be festményeket, szobrokat, bútorokat, ékszereket, plakátokat és egyéb műtárgyakat, amelyek egy része meg is vásárolható.