Ők kapták a 2026-os Déry-díjat

2026.11.08

Ungváry Rudolf, Horváth Eve, Tankó Timea és Szajbély Mihály vehette át 2026-ban a Déry-díjat. A magyar irodalmi élet egyik jelentős szakmai elismerését november 6-án adták át.

A Déry-díj Déry Tibor özvegyének végakarata alapján jött létre. Az elismerés célja az irodalmi élet kiemelkedő alkotóinak támogatása, pénzügyi hátterét pedig a Déry-hagyaték, valamint az író művei után keletkező jogdíjak biztosítják.

Az első elismerést 1984-ben, még Déry Tibor-jutalom néven adták át. A díjazottak között az elmúlt évtizedekben olyan alkotók szerepeltek, mint Csoóri Sándor, Esterházy Péter, Lázár Ervin, Ottlik Géza, Szabó Magda és Tóth Krisztina.

A 2026-os díjazottak:

- Ungváry Rudolf író, irodalomtörténész és művészettörténész 1936-ban született. Egyetemi hallgatóként részt vett az 1956-os forradalomban, szépirodalmi műveket pedig 1989 óta publikál. Munkásságát a valóság rekonstruálására törekvő, úgynevezett nem fikciós realizmus jellemzi. Írói tevékenységét Füst Milán-díjjal és Szépíró-díjjal ismerték el. Legutóbbi kötete, Az ígéret földje felé 2026-ban jelent meg.

- Horváth Eve 1984-ben született költő, aki 2018 óta publikál verseket és recenziókat. Az ELTE magyar szakán végzett, kreatív írás specializációval. Eddig három önálló kötete jelent meg, közülük a legutóbbi a 2024-es Metasztázisok. Irodalmi munkásságáért korábban Füst Milán-díjat és Zelk Zoltán-díjat kapott. Műfordítóként és antológiák közreműködőjeként is tevékenykedik.

- Tankó Timea 1978-ban született irodalmi fordító, 2003 óta dolgozik a szakmában. Magyar és francia nyelvből fordít németre, munkái között Szentkuthy Miklós, Bodor Ádám, Kemény István, Dragomán György és Grecsó Krisztián művei is szerepelnek. Legutóbb Visky András Kitelepítés regényének német fordításán dolgozott. A munkáért 2026-ban Helmut M. Braem műfordítói díjat kapott, Visky Andrással közösen pedig elnyerte a berlini Haus der Kulturen der Welt Internationaler Literaturpreis elismerését.

- Szajbély Mihály 1952-ben született irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora, az MTA doktora. Kutatási területei közé tartozik a klasszikus magyar irodalom, Jókai Mór életműve, Csáth Géza munkássága és a vajdasági magyar irodalom története. Első önálló kötete 1989-ben jelent meg Csáth Géza címmel. Legújabb könyve, a Magaspart. Önélettörténetek 2026-ban látott napvilágot a Magvető gondozásában.

A díj odaítéléséről a Déry Tibor Alapítvány kuratóriuma döntött. A testület elnöke Schein Gábor, tagjai Bán Zsófia, Keresztesi József és Németh Gábor.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Tóth Klára Fanni

Erika Cass élete első pillantásra tökéletesnek tűnik. Harmonikus család, rendezett otthon és nyugodt kertvárosi környezet veszi körül. A látszólagos idill azonban hamar szertefoszlik, amikor két nyomozó jelenik meg az ajtajában. Egy középiskolás lány eltűnt a környékről, a rendőrség pedig attól tart, hogy gyilkosság történt. A gyanú Erika kamasz...

Lenkke_ bemutatta a SÁVOK című dalát, amely a november 13-án megjelenő MEGSZÜLETEK konceptalbum utolsó előfutára. A lemez középpontjában az előadó önismereti útja és az új nézőpontok keresése áll.

Share