Új dallal jelentkezett Xike
Az ABC a Jackson 5 azonos című klasszikusát helyezi modern zenei környezetbe. A megjelenést videóklip kíséri.

Nem siették el - és jól tették. Megjelent a Ne sírjál értem anyám, a Parno Graszt és DÁNIELFY új közös dala és klipje, amely túlmutat egy egyszerű együttműködésen. Ez most valódi közös alkotás: lélegzetre, ritmusra, érzésre hangolva. Ahogy Oláh Józsi fogalmaz, "mintha Gergő is a zenekar tagja lenne".
A dal ötlete már nyáron megszületett, de hosszú érlelés után nyerte el végső formáját. A stúdiómunka és a klipforgatás párhuzamosan zajlott, szoros határidők mellett, a finomhangolás pedig még a master után sem állt le.
A Ne sírjál értem anyám egyszerre személyes vallomás és közös hitvallás: a Parno Graszt és DÁNIELFY közös nyelve.
"Meg kellett várni, hogy ennek a dalnak tényleg eljöjjön az ideje. Ez nem egy közreműködő dal. Ez egy közös dal. Nem az van, hogy valaki meghívta a másikat – minden lélegzetvétel együtt született meg benne. Gergő nagyon sokat dolgozott azon, hogy a szöveg igazán megérintse az embereket. A hangszerelésben is rengeteget tett hozzá, nagyon érzi az új, modern megoldásokat" - mondja Oláh József, a Parno Graszt zenekarvezetője.
"Még az utolsó pillanatban is simogattuk, igazítottuk - mindketten azt éreztük, hogy ebből a dalból a legtöbbet kell kihozni. Vannak előadók, akikkel már megérett arra a dolog, hogy ne csak közreműködői dal szülessen, hanem igazi közös alkotás. Ha a lelkünk találkozik, akkor mindent meg lehet oldani" - fogalmaz a zenekarvezető, utalva többek között Pogány Indulóra is, akivel szerinte izgalmas irányba lehetne továbbgondolni ezt az alkotói szemléletet.
A Ne sírjál értem anyám hamarosan élőben megszólal: január 31-én a Budapest Arénában, a zenekar eddigi legnagyobb koncertjén, ahol a jegyek már 98%-a elkelt. Az estét az Aurevoir. vezeti fel, és további meglepetésvendégek is várhatók.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Biczó Andrea
fotó: Molnár Nikolas
Az ABC a Jackson 5 azonos című klasszikusát helyezi modern zenei környezetbe. A megjelenést videóklip kíséri.
Három, önismeretre és mentális jóllétre fókuszáló kötettel fejleszheted magad. A Good Life Books Könyvkiadó megjelenései a trauma feldolgozását, az egészséges határok kialakítását és az önmagunkkal való mélyebb kapcsolódást helyezik középpontba.
Július 24. és 26. között második alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Kongresszusi Központban a Füred Art Weeket. A művészeti vásáron és kiállításon 22 aukciósház és galéria mutat be festményeket, szobrokat, bútorokat, ékszereket, plakátokat és egyéb műtárgyakat, amelyek egy része meg is vásárolható.