Ikonikus városrészek - mint a londoni és New York-i Soho - élénk, művészetközpontú szelleme ihlette a Sziget egyik új városrészét, a Szohot. Egy multikulturális olvasztótégely, ahol a zene, az utcai kultúra és a kreativitás találkozik.
Mérföldkő! Minőségi bulival töltötte meg a Budapest Parkot a BSW

Azon formációk munkásságát tudom hosszú éveken keresztül aktív figyelemmel kísérni, akik úgy tudnak könnyed, életigenlő szórakozást nyújtani koncertjeiken, hogy közben képesek mély hangulatokat, érzelmeket is megjeleníteni szerzeményeikben. Számomra ilyen a 2006 óta aktív BSW is, akik tegnap végre első önálló estjüket adhatták a Budapest Parkban. Tették mindezt egy már régen kiérdemelt teltházzal.
Hogy miért írom, hogy megérdemelték? Mert bátor, folyamatos fejlődésüknek köszönhetően:
- A BSW a hip-hop műfaján belül abszolút, de azon túl is az egyik legkiválóbb koncertező bandává nőtte ki magát.
- Ötletes, ízléses látványviláguk valóban kiemelkedik a hazai mezőnyből.
- A koncerteken az érzelmek teljes skáláját meg tudja élni a közönség, hol könnyedebb, energikus, szókimondó hangvételben, hol pedig minden értelemben mélyebben. Ez bizony felér egy lélekemelő, minőségi hangzású terápiával.
- A megannyi siker mellett a srácok szemmel láthatóan emberek maradtak.
Az estét a hangjával megnyugvást hozó, a könnyűzene tiszta lelkű színfoltját jelentő Nagy Bogi és zenekara nyitotta, majd őt követte a színpadon kirobbanó energiáival Lmen Prala, végül a parti hangulatot mindig tovább fokozni tudó Metzker Viki. Ezt követően, nem sokkal 20:20 után végre színpadra lépett az est főhőse. Ha valaki szeretne tanulni arról, hogy miként kell show-t csinálni, érdemes elnéznie a BSW bulijaira. Ők azok, akiknek mindig van még egy frissítő ötletük, akik tudják, hogy a megfelelő szakemberek (hangzás, látvány), stáb jelentik a kulcsot az időtálló minőséghez. Az ilyen előadásokat, eseményeket nem szokása a közönségnek elfelejteni...
Ezen a végtelenül precízen építkező koncerten kaptunk egy valóban színes repertoárt olyan dalokkal, mint a Passport, a Megtanítalak élni, a Mióta elhagytál, a Jégszívű lány, a Lidokain, a Boldogtalanság, a Hajnali 2, a BAZ+ (Túl vagyok rajtad), a Mokambo Gang, valamint a Yaay. Matyiék időről-időre szeretnek közreműködésekben gondolkodni, ennek szellemében csatlakozott hozzájuk a színpadon néhány vendégük, avagy a már említett Nagy Bogi, Lmen Prala, valamint ByeAlex és Manuel. A hangulatot extra vonósokkal, brutális kivetítővel, háttérben közönséggel, plusz kifutóval, végtelenül profi táncosokkal, modellek (vagy modellnek betudható szépségek) vonulásával fokozták, miközben tökéletesen fókuszban maradtak a dalokba préselt érzelmek, gondolatok. Ilyen színvonalas produkciót jobb napokon az Arénában szokott látni az ember...
Apropó, Aréna... Gabiék szerencsére nem állnak meg, a koncerten bejelentették a hírt, hogy február 13-án a Papp László Sportarénában ünneplik meg huszadik születésnapjukat.
"A Budapest Parkkal egy álmunk vált valóra. Elképesztően hálásak vagyunk a közönségünknek, akik lehetővé tették ezt, ezért is készítettünk egy BSW VIP GANG MEMBER kártyát egyedi QR kóddal, amivel elővásárlási jogot és kedvezményt kapnak a 20 éves jubileumi arénás koncertre azok, akik ott voltak velünk a Budapest Parkban. Húsz éve vagyunk legjobb barátok, közösen küzdöttük fel magunkat ide, amit jól szimbolizál az Aréna-koncert. Hatalmas mérföldkő ez, eddigi pályafutásunk csúcsa" – mondta Matyi és Gabi. "Dupla jubileum lesz, hiszen első lemezünk 2010. február 14-én jelent meg" – tették hozzá.
A közönségnek addig sincs oka unatkozni, a megannyi fesztivál, nyári buli mellett augusztus nyolcadikán a ByeAlex és a Slepp társaságában a PLÁZS-on érhetjük tetten a BSW-t, december hetedikén pedig a Budapest Kongresszusi Központban adnak akusztikus vonóskoncertet.
írta: Hatos Niki
Egy Összművészeti Fesztivállal zárja a nyarat és indítja el a következő évadját Budapest legfiatalabb színházi társulata, a SICC Production. Augusztus 26-án már kora délutántól különböző kulturális programok várják a színházra, zenére, bulizásra vágyó résztvevőket az Akváriumban, a fellépők közt pedig ott lesz – mások mellett - Wunderlich József,...
Három napra minden zöldebb, lüktetőbb és szabadabb lesz a Balatonnál: július 31. és augusztus 2. között Paloznak ismét a zene, a stílus, a pezsgés és a tudatosság mediterrán fővárosává változik. Ez a kis falu nemcsak a Jazzpiknik otthona, hanem egy életérzésé is, ahol a természet, a közösség és a kultúra tökéletes harmóniában él együtt. A 13....