Megkezdődött a Thália Színház Fordulatok Évada

2026.08.25

Megnyitotta 2026/2027-es szezonját a Thália Színház. A Fordulatok Évadában kilenc bemutató, megújult terek, új munkatársak és bővülő társulat várja a közönséget. Az első két produkció próbái már el is kezdődtek.

Az évadnyitó társulati ülésen Kálomista Gábor, a teátrum ügyvezető igazgatója az elmúlt évek közös munkáját és a társulat összetartását emelte ki. Horváth Illés stratégiai igazgató az idei nyári időszak eredményeiről számolt be. A Thália Nyárikert Salföldön ezúttal is színházi programokkal működött, miközben a társulat Tihanyban is két alkalommal lépett fel. A miniszter félrelép, valamint a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című előadások mindkét alkalommal megtöltötték a nézőteret.

A Nagymező utcai épületben sem állt le a munka. A nyár során több fejlesztést és felújítást is elvégeztek, emellett új grafikus, asszisztens és ügyelő csatlakozott a színházhoz. A társulat Fekete Patricia színművésszel bővült.

Az évadnyitón két fontos ünnepi pillanatra is sor került. A művészek szavazással Domokos Lászlót választották a Kaszás Attila-díj idei jelöltjének. Hunyadkürti Istvánt pedig 80. születésnapja alkalmából köszöntötték, majd a társulat születésnapi ebéddel is meglepte a színművészt.

A Fordulatok Évadának első premierje szeptember 26-án lesz az Arizona Stúdióban. Az ember, akit Ovénak hívnak magyarországi ősbemutatóját Görög László főszereplésével, Zayzon Zsolt rendezésében láthatja a közönség. Október 3-án Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátéka érkezik a Nagyszínpadra Orosz Dénes rendezésében. Az előadáshoz Szemenyei János és Cseh Dávid Péter új dalokat is írt.

"Hosszú évek kemény munkájával építettük fel a Thália Színházat Magyarország egyik vezető színházává. Ezt annak az egységnek köszönhetjük, amelyet a társulatunk képvisel, és amelyet előadásról előadásra képesek vagyunk fenntartani. Most ugyanerre az egységre van szükségünk ahhoz, hogy a kivívott pozíciót, elismerést és figyelmet megtartsuk, és továbbra is magas színvonalú előadásokkal várjuk a közönséget." - mondta Kálomista Gábor, a Thália Színház ügyvezető igazgatója.

"Számomra különösen szívmelengető élmény volt Salföldön, ebben a kis ékszerdoboznyi faluban látni a hosszú sorban álló embereket, és megtapasztalni, ahogy a Thália Színház valami olyat teremt ott, ami azelőtt nem volt jelen. Ez nem más, mint a színház egyik legfontosabb küldetése és lehetősége." – fogalmazott Horváth Illés.

"Látványos változásokkal találkozhatnak majd a nézők a fogadóterekben. Vadonatúj dekorációs elemekkel és fényképekkel szeretnénk még közelebb hozni hozzájuk a társulatot és a színház mindennapjait, hogy a közönség éppen annyira otthon érezze magát nálunk, ahogyan mi" – emelte ki a stratégiai igazgató.

A Thália az új szezonban nagyobb hangsúlyt helyez a műfaji sokszínűségre és a fiatal alkotók szemléletére, miközben a klasszikus színházi formákat kedvelő nézőkről sem mond le. A cél, hogy a kilenc produkció mindegyike saját karakterrel rendelkezzen, és a visszatérő közönség is új oldaláról ismerhesse meg a teátrumot.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Bodnár Bianka
fotó: Kállai-Tóth Anett

Négy évvel a Fragilité után, október 16-án jelenik meg Csemer Boglárka, azaz Boggie ötödik szerzői nagylemeze, az Apoteózis. Az album az énekesnő elmúlt éveinek személyes tapasztalataiból és érzelmi folyamataiból építkezik. A dalok a szerelem, a párkapcsolatok és a kísértés mellett az önelfogadás és a belső béke kérdéseit is körüljárják.

A megújult Gárdonyi Géza Színház első bemutatója Henryk Sienkiewicz Quo vadis című regényének színpadi adaptációja. Az október 9-től látható, két részből álló előadást Szabó Sebestyén László rendezte, aki a klasszikus történeten keresztül a mai társadalom kérdéseire is reflektál.

Mun Hjedzsong A tarot-kávézó című írása mások történetének megértésén keresztül vezet el önmagunkhoz. Az Athenaeum kiadó gondozásában megjelent könyv középpontjában Sin Szerjon áll, aki tarotkártyák segítségével próbál eligazodást nyújtani a hozzá fordulóknak. Miközben vendégei életének kérdéseire keresi a válaszokat, lassan a saját hiányosságaival...

Share