A Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat két új eseménnyel bővül idén. Fülesbagoly Beat egy hip-hop tehetségkutatót foglal magába, a Fülesbagoly Kid pedig kizárólag 18 éven aluliaknak szól. Utóbbi rögtön két kategóriában zajlik majd, és fókuszál a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokra. A szervezők idén nagy hangsúlyt fektetnek az edukációra, és...
Megjelent a NLP új száma, a BONG

A NLP (Kovács Zoltán Zeller - ének, Fehér Holló - ének, Rosta Márk - dob, Streer Dániel - gitár) 2016-ban alakult Budapesten No Last Page néven. A zenekar bemutatkozó lemeze még abban az évben jelent meg Szívből Vérzel címmel, amit azóta számtalan megjelenés követett. Újdonságuk, a Bong komoly témákat boncolgat.
"Amikor Zeller először megmutatta a refrént, az első asszociációm a "bűn és következmény" kép volt. Főleg a "köpöm az eget, mert a vén hiteget"' sor ragadt meg, az a gondolat, hogy az ember szereti áthárítani a felelősséget, pedig csak csak mi vagyunk a felelősek a tetteinkért. Emlékszem, hogy valamiért eszembe jutott az Iván Iljics halála, a gondolat, hogy meg kell békélnünk a halállal. Ezek mentén kezdtem el írni a szövegemet. A családomban előfordult az alkohollal való küzdelem, így azt a helyzetet ismerem, amikor valaki szétcsúszva azt mantrázza magának: "nem ittam és nincsenek problémáim.". A COVID alatt én is azon kaptam magam egyszer, hogy sokszor borozgatok és playstationozök, pedig egész nap csak otthon ülök… na akkor írtam meg a drop előtti szöveget, amit most használtam fel. A BONG egy intenzív, sodró erejű dal, amely a bűnök és következmények elől való menekülés hiábavalóságát boncolgatja. Hajlamosak vagyunk másokra hárítani a felelősséget, de a belső feszültség elől nem bújhatunk el. A lüktető elektronikus elemek és a súlyos metál riffek fokozatosan építik fel ezt a belső konfliktust, mígnem elérkezik a pillanat, amikor nincs több kibúvó: szembe kell néznünk tetteink súlyával." - árulta el Holló.
"A BONG egy 2-3 éves régi alapom volt, amit régóta elő akartam venni, és nagyon nosztalgikus NLP vibeom van tőle. A refrén dalszövegét, mikor írtam, konkrét elképzelésem volt arról, hogy mit is mondok ezzel, és szokásosan Hollóval, mikor írtuk a verzéket, Ő teljesen másképp értelmezte, és nekem ez mindig nagyon tetszik, hiszen így egy új irányba viszi el a dalszöveget a saját soraival. Azt, hogy a dal miről szól, most nem kezdem el mesélni kivételesen, döntse el mindenki magának, aki meghallgatja! (Hehe). Viszont március 27-én biztos, hogy előadjuk ezt is és még minimum 1-2 új zenét a Turbinában az idei első budapesti koncertünkön." - tette hozzá Zeller.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: New Chord Record
Május 31. és június 8. között kerül megrendezésre Magyarország legnyugatibb és egyben legújabb fesztiválja. A SopronFest hetvenöt helyszínen sok száz eseménnyel készül, többek között PodcastFest, gasztronómiai és irodalmi programok várják a Sopronba látogatókat.
Japán egyik legnépszerűbb, emo, alternatív rock és pop hatásokkal építkező zenekara, a 20 éve aktív One Ok Rock (Taka, Toru, Tomoya, Ryota) tavalyi világkörüli turnéja során szinte mindenhol teltház előtt játszott.