Új dallal jelentkezett Xike
Az ABC a Jackson 5 azonos című klasszikusát helyezi modern zenei környezetbe. A megjelenést videóklip kíséri.

Azt hiszem, megtaláltam azon abszolút kedvenc könyvemet, amelyet koreai szerző írt. Valamiért az ő kifejezésmódjuk sosem volt számomra elég meggyőző, egészen a legújabb olvasmányomat jelentő A könyvesbolt – Újrakezdés a kis koreai kertvárosban műig, amit Hvang Borum alkotott meg. A kötet tavaly elnyerte a Könyvkereskedők díját, nem véletlenül, hiszen rengeteg mély gondolattal építkezik. Sokszor kaptam magam azon, hogy meg-megálltam az olvasásban, komolyan elmerengtem a felvázolt gondolatokon.
A melankolikus, letisztult stílusú történet középpontjában a kiégett Jongdzsu áll, aki felszámolja korábbi életét, kilép a munkahelyéről, a házasságából, majd minden maradék bátorságát összeszedve könyves boltot nyit Szöul csendes, Hjunam-tong nevű külvárosi negyedében. Olvas, fejlődik, tanul, szépen építgeti üzletét, ami barátságos hangulatának köszönhetően megtalálja közönségét. Imádnám, ha lehetne egy hasonló törzshelyem.
A karakterek bizonytalanok, hinni kezdenek, kivárják a sorukat, fejlődnek, megtaláljuk az útjukat. Dilemmákkal küzdenek. Azokká az emberekké válnak, akik nem a társadalomnak akarnak megfelelni, hanem a saját szemszögükből szeretnének sikeresek, boldogok lenni.
A könyvesbolt egyfajta iránymutatás, hiszen megannyi sor rendelkezik mögöttes tartalommal. Sokkal inkább egy filozofikus alkotás, mintsem egy cselekmény-orientált olvasmány, óriási csavarokat sem találunk benne. Nem kérdés, hogy többször olvasós kategória. Az olvasás során olyan témákkal foglalkozhatunk, mint a fáradozás, a kitartás, az erőfeszítés, a boldogság, a harmónia, az elcsendesedés, az olvasás fontossága és hasznossága, a partnerek megtalálása, a múlt elengedése, a szerethető munka, a szerepfelfogások.
A külalak ugyancsak izléses lett, a szövegben el vannak rejtve Instagram posztok, illetve egy mozgást, haladást imitáló grafika (sétáló lány) is.
AMI VELEM MARADT, MINT GONDOLATISÁG: ERŐS SPOILER VESZÉLY!///
NEKED AJÁNLOM:
Ha igazán bölcs, gyógyító könyvet keresel.
Ha újrakezdésre, reményre, kitartásra vágysz.
Ha nem igényelsz cselekmény-cunamit.
IDÉZETEK A KÖNYV HANGULATÁBÓL: ERŐS SPOILER VESZÉLY!///
"Erről szól az egész élet, az ember kitalál egy választ, egy megoldást, együtt él vele, próbálgatja, forgatja, el-elbukik benne, majd végül rádöbben, hogy talán nem is ez volt a helyes válasz a kérdésre. Akkor egyszerűen keres egy másik választ, és megy tovább. Az átlagember életének körforgása már csak ilyen: a válaszaink folyton változnak." (29. oldal)
"Mindzsun úgy érezte, elég sok hasonlóság van a kávékészítés és a könyvolvasás között. Könnyű elkezdeni, minél többször csinálod, annál mélyebbre jutsz benne, és miután berántott, nehéz elengedni. Egyre inkább figyelni kezd az ember a kifinomult részletekre, mert végső soron az olvasás és a kávé minősége is a nüanszokban rejlik." (122. oldal)
"Talán azért érezte olyan rosszul magát az elmúlt időszakban, mert túlságosan is igyekezett leegyszerűsíteni az életét, ami lényegénél fogva bonyolult, és nem is érdemes másként tekinteni rá." (131. oldal)
"Amikor úgy tettem, mintha minden rendben lenne, ők is úgy tettek. Nem mondtam nekik semmit, mégis mintha megérezték volna, nem próbáltak meg vigasztalni vagy aggodalmaskodni. Csak elfogadtak úgy, ahogy vagyok, legalábbis így éreztem. Ezért nem kellett többet magyarázkodnom, vagy megtagadnom azt, aki vagyok. " (329.oldal)
Értékelés: 6/6
Szerző: Hvang Borum
Fordító: Baksa Tímea
Cím: A könyvesbolt – Újrakezdés a kis koreai kertvárosban
Kiadó: Európa
Oldalak száma: 366
Kiadás: 2025
szerző: Hatos Niki
Az ABC a Jackson 5 azonos című klasszikusát helyezi modern zenei környezetbe. A megjelenést videóklip kíséri.
Három, önismeretre és mentális jóllétre fókuszáló kötettel fejleszheted magad. A Good Life Books Könyvkiadó megjelenései a trauma feldolgozását, az egészséges határok kialakítását és az önmagunkkal való mélyebb kapcsolódást helyezik középpontba.
Július 24. és 26. között második alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Kongresszusi Központban a Füred Art Weeket. A művészeti vásáron és kiállításon 22 aukciósház és galéria mutat be festményeket, szobrokat, bútorokat, ékszereket, plakátokat és egyéb műtárgyakat, amelyek egy része meg is vásárolható.