Zenélő Taxi néven rendhagyó zenei akció indul június 9-én Budapesten, egy kisbusz szállít utasokat a városban, miközben fedélzetén élő koncert zajlik.
Megjelent a Necessary Evil. Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers.

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a Necessary Evil-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel.
A budapesti garázsrock/hard rock csapat az elmúlt két évtizedben a hazai rockszíntér egyik legmarkánsabb és legkitartóbb formációjává vált. Az új anyag, amely az Artist Factoryben készült Cs. Szabó Zoltán hangmérnöki közreműködésével, továbbviszi a zenekarra jellemző energikus, riffközpontú hangzást, miközben új színeket is hoz a képletbe. Az albumról korábban már két ízelítő is napvilágot látott: a Second Hand Suicide és a Restless In Peace, amelyek a Necessary Evil sötétebb, ugyanakkor dallamos oldalát villantják meg.
"A Necessary Evil címe két irányból született meg. Egyrészt ott van Zoli, az állandó stúdiósunk, aki mindig mondja, hogy 'minden jó zenében van valami gonosz'. Másrészt ezek a dalok a nehéz időkről, tapasztalatokról szólnak, amiket mindenképp át kell élni ahhoz, hogy az ember - vagy egy zenekar - igazán fejlődni tudjon. Az album hangulatában, zenei világában és a dalcímekben is azt próbáltuk megmutatni, hogyan lehet a 'szükséges gonoszt' művészi eszközökkel beépíteni a zenébe. Elég, ha meghallgatjátok a címadó dalt, a Condemned to be Free-t vagy a Drive Me to the Stars-t, mert garantáljuk, ilyen számokat a The Trousers lemezein korábban még sosem hallottatok. Emellett újdonságként jelenik meg az új, korábbiaknál is dinamikusabb hangzás és a szájharmonika használata, ami teljesen új színt visz a zenénkbe." – nyilatkozta Kőváry Zoltán.
Ugyanakkor a banda hű maradt önmagához, és továbbra is kemény, nyers, de fülbemászó zenét játszanak. A lemezen a The Trousers állandó felállása mellett (Kőváry Zoltán - ének, gitár; Locke Péter - gitár; Lázár András - basszusgitár; Gulyás Antal Samu - dob) közreműködik Csányi Rita (The Anahit) vokalista és Derecskei Zsolt (The Bits) billentyűs is.
A Három Hollóban megrendezésre kerülő bemutatón (11.15.) a Slowmesh melegíti be a közönséget, így garantáltan hatalmas energiákkal és lendülettel indul az este.
írta: Hatos Niki
Új képzési programot indít a Sziget és a Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK), elstartolt a hellonext Steward program jelentkezése. A kezdeményezés célja, hogy fiatalok bevonásával erősítse a fesztiválok biztonsági és támogató rendszerét, miközben gyakorlati betekintést ad egy nagyrendezvény működésébe.
Az áprilisban megjelent, 33 számos Air 2 album és a május 2-i Budapest Park-koncert után újabb állomáshoz érkezik Co Lee és a WAVY kollektíva közös projektje. Július 10-én a budai hegyekben található Farkashegyi repülőtéren rendeznek egynapos, exkluzív lemezbemutató minifesztivált.




