A Debrecenből indult, jelenleg toronydaru-kezelőként dolgozó, 29 éves Nø Rich néhány évvel ezelőtt pusztán kíváncsiságból állt először a keverőpult mögé, ma pedig már szinte minden hétvégén fellép. Saját bevallása szerint a legnagyobb motivációját a közönség reakciója adja, amikor látja, hogy az emberek együtt élnek a zenével, tudja, hogy jó úton...
Megjelent a ManGoRise új dala, a Forgószél

Újabb erős érzelmi töltetű, mégis táncra hívó dallal jelentkezett a ManGoRise. Megérkezett a Forgószél, amely egyszerre működik belső utazásként és felszabadító bulitrackként. A produkció ezúttal is nagyon ügyesen egyensúlyoz az introspektív gondolatok és az euforikus hangulat között.
A Forgószél már az első sorokban világossá teszi, hogy nem csupán egy klubokba szánt dalról van szó. A kórus - "Amíg igazán élsz / Amíg érzed, hogy benned forgószél" - az élet intenzitásáról, a belső hajtóerőről mesél. Ez az a Forgószél nem rombol, hanem éltet, mozgásban tart, irányt mutat, visz előre.
A "La Viva la vida" felkiáltás egy olyan életigenlés, amely átszövi az egész számot. A zene menedékké válik, egy olyan társként szerepel, amelynek oldalán félelem esetén is kapaszkodót találhatunk.
A szöveg visszatérő motívuma a vihar és a mozgás, a szél, a hurrikán, a forgás. Ezek a belső állapotok tökéletes metaforái annak, hogy a feszültséget és a szenvedélyt nem szabad elnyomunk, át kell élnünk. A dal elfogadóan helyez fókuszt a mulandóságra, hiszen állítja, hogy a kapcsolódás örökre megmaradhat nekünk...
Szerintem itt az ideje, hogy ezt a cikket befejezzem, te pedig elkezd a zenehallgatást...
szerkesztette: Hatos Niki
A nyári főszezonban is sűrű programkínálattal várja a látogatókat a Plázs Siófok. A hét újdonsága az ingyenes szabadtéri Plázs Mozi, emellett koncertek, retrófesztivál és a hazai erősport egyik legnagyobb nyári eseménye is helyet kap a kínálatban.
Augusztusban jelenik meg a Konkrét Könyvek gondozásában Dr. Reszler Gábor: Tecumseh - Az indián összefogás vezére című kötete, amely elsőként mutatja be magyar nyelven átfogóan az észak-amerikai indián történelem egyik legismertebb alakjának életét.




