Megjelent a Fiúk lemeze, a MATRJOSKA!

2026.08.13

Megjelent a Fiúk új stúdióalbuma, a MATRJOSKA!, amelyen a zenekar tovább lép a korábbi popos iránytól, és egyre határozottabban közelít a hazai alternatív és rockszíntérhez. A lemez zeneileg változatos, miközben megőrzi azt a karaktert, amely miatt a csapat az elmúlt időszakban egyre több figyelmet kapott.

Az új anyag elkészítésénél a zenekar tudatosan tágította a saját kereteit. A dalok alapját személyes tapasztalatok és megélések adják, ezekhez pedig eltérő zenei megoldások társulnak. A végeredmény egy összefüggő album lett, amelynek számai külön-külön is működőképesek.

A MATRJOSKA! megszületésének időszaka egy fontos változást is hozott a Fiúk életében. Az egyik alapítótag, Iványi Máté tavaly távozott a formációból, ezt követően új felállásban folytatta a társaság. A váltás egy mozgalmas időszakot indított el, amely a zenekar szerint az új lemez hangzására és témáira is hatással volt. Az új helyzet idővel természetessé vált, a tagok pedig egyre inkább összecsiszolódtak.

A címadó koncepció is ehhez a sokrétűséghez kapcsolódik. A MATRJOSKA egymásba illeszkedő rétegei az album különböző zenei és szövegi világait jelképezik. Ezt a sokféleséget a közreműködők is erősítik: három vendégelőadó kapott helyet a kiadványon, és mindegyik együttműködés más irányba viszi el a zenekar hangzását.

A vendégszerepléseknél fontos szempont volt, hogy az együttműködések ne írják felül egyik előadó karakterét sem. A Fiúk emellett továbbra is kiemelt figyelmet fordít a vizuális megjelenésre. A zenekar rendszeresen olyan klipekkel egészíti ki a dalait, amelyek történetükben, hangulatukban vagy visszatérő motívumaikban kapcsolódnak az adott szerzeményhez.

"Nehéz volt Iványi kilépése a zenekarból, sok szempontból. Éppen elkezdtünk egy lemezt, nem tudtuk merre tovább és ki tudja pótolni őt. Végül rájöttünk, hogy nem pótolni kell, hanem egy új formát, egyéniséget kell találnunk, aki más, és pontosan ezért lesz pótolhatatlan tagja a zenekarnak. Baksa Marci ezt spártai harcosként hozta, és kérdés nélkül beleugrott a dologba" - meséli az énekes, Bíró Bence.

"Nekem az első gondolatom az volt, mielőtt az első dalnak elkezdtem írni a szövegét, hogy a magamban hordozott feszültségnek rengeteg rétege van. Ezen a gondolaton végig haladva születettek szövegek az alkoholproblémáimról, a születésnapokról és az örökös halogatásról is. Ezeket én rétegeknek élem meg, vagy ha úgy tetszik, egymásba rakható matrjoska babáknak" - mondja Bence.

"Zeneileg is minél több érzelmet próbáltunk megfesteni, legfőképpen személyes megélések alapján"
- teszi hozzá Kasó Máté, a basszusgitáros.

"A featek szerencsére organikusan alakultak. Szerintem, ha van egy dal alapanyag, amit featre akarunk, azt már a dal mondja meg, ki legyen az. Ráerőltetni, valahogy amikor már elképzelem, sem jön össze" - mondja Lengyel Levi, a zenekar gitárosa.

"Szerettünk volna ráerősíteni a dalok hangulatára. A lemez új dalai egységes vizuálokat kaptak, amik meg single-ként már korábban kijöttek, inkább klipként működnek."
"Célunk volt valami frisset, új hatásút csinálni. Részben tudatos volt, részben nem, de mindig próbáltuk visszaadni a dalokat vizuálisan is, megfogni a hangulatot" - teszi hozzá a billentyűs, Baksa Marci.

A MATRJOSKA! teljes anyaga szeptember 24-én hangzik el először élőben a Kobuciban, ahol a lemezbemutató koncerten az új dalok mellett korábbi közönségkedvencek is megszólalnak. A zenekar ezzel az elmúlt másfél év változásait és tapasztalatait is színpadra viszi.

"Izgatottan várjuk, hogy mit fognak szólni hozzá az emberek. De tényleg. Nagyon sokat dolgoztunk és agyaltunk ezen a lemezen, szerintem még ennyit soha egyiken sem, és tényleg nagyon érdekel, hogy milyen reakciók érkeznek majd rá" - zárja Boti.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Horváth Luca

Megjelent a Fiúk új stúdióalbuma, a MATRJOSKA!, amelyen a zenekar tovább lép a korábbi popos iránytól, és egyre határozottabban közelít a hazai alternatív és rockszíntérhez. A lemez zeneileg változatos, miközben megőrzi azt a karaktert, amely miatt a csapat az elmúlt időszakban egyre több figyelmet kapott.

A koreai épületfestészet, a gyöngyházberakásos lakkművesség és a kalligráfia világába is betekintést nyerhetnek az érdeklődők az idei Mesterségek Ünnepén. A rendezvény jubileumi, 40. alkalommal várja a közönséget augusztus 20. és 23. között a Budai Várban, ahol a Koreai Kulturális Központ együttműködésének köszönhetően három dél-koreai mester...

Share