Újabb fontos állomáshoz érkezett a tavaly újjáalakult Erkel Színház: alig négy hónappal a szeptember 19-i nyitóelőadásuk után, január 16-án köszöntötték a színház 100 000. látogatóját.
Meg nem történt emlékek nosztalgiája aZorka újdonsága

Az elmúlt év magasságait és mélységeit foglalja össze Lackfi Dorottya, avagy aZorka Ébredés című száma. A szerzeményt egy katartikus, Dunakanyarban eltöltött nap ihlette, amely segített az előadónak abban, hogy újra kapcsolódhasson a természethez, saját magához. A dal producere a Hangadó programban részt vevő Nyitrai Péter, azaz NYPE volt, és az aZorka állandó zenészei, Perger Péter és Berek Dániel mellett a Fiúk zenekarból ismert Kasó Máté is részt vett az elkészítési folyamatban. A videót Szombathy András kreálta.
"Sűrű időszak volt: értek kudarcok is az album kiadása után, aminek következtében repültem mélyeket tavaly óta. Voltak olyan elképzeléseim, amelyeket végül nem tudtam megvalósítani, és meg kellett tanulnom elengedni azokat. De úgy alakult, hogy megtaláltam önmagamat az elengedés közben, és sikerült megélnem egy újfajta békét" - mesélte aZorka.
"Meg nem történt emlékek nosztalgiájához kerestem képeket. Azt az érzéskupacot szerettem volna megjeleníteni, ami tavasz elején, nyárra várva megjelenik az emberben. Régi, általam átalakított objektívekkel is felszerelkezve, türelmesen kutattam Dorottyával ezek után a képek után" - tette hozzá Szombathy András.
"Azért is kerestem meg Andrást újra, mert rájöttem, hogy a hagyományos videoklipek helyett szívesebben dolgoznék együtt vele úgy, hogy az ő művészi meglátása legyen a középpontban. Nagyon izgalmasnak találom azt a folyamatot, amikor kétféle művészeti ág találkozik: korábban volt már élő vetítés a koncerten analóg technikákkal, illetve a grafikusokkal is mindig ilyen módon kooperáltam" - zárta aZorka.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Bicsérdi-Fülöp Eszter
Meghallgattam! Sztorik, szellemek, tanulságok uralják Janet Gruber Hol vannak a lányok kislemezét
Az elmúlt három hetem borzalmasan nehéz volt, meg kellett élnem apai nagypapám életvégét, aki a napokban nagy fájdalmamra itt hagyott. Amióta beütött a krízis, egyáltalán nem hallgattam zenét, három héten át csak a csendre vágytam. Aztán tegnap jött a hír, hogy megjelent Janet Gruber Hol vannak a lányok? című kislemeze, ami végre felébresztette a...
A NOX új dala, a Kiválasztott számomra ismét arra világít rá, Péter-Szabó Szilvi a nőiesség, a belső minőség, a spirituális és az érzelmi erőforrás megtestesítője. Mindez egy letisztult, ugyanakkor rétegzett dal formájában ölt testet, amely méltó módon folytatja a NOX mitikus ihletésű zenei világát.





