Mi történik, amikor a midwest emo érzelmi mélysége és a magyar alternatív zene szövegközpontú líraisága találkozik egymással? Hát más nem, minthogy megszületik a zuzmo - egy fiatal zenekar, amely a baráti próbatermi jamelésből az utóbbi időszak egyik legizgalmasabb új hangjává nőtte ki magát a hazai indie színtéren.
Második lemeze előfutárával jelentkezik Hársházi Szabi

Július huszonnyolcadikán érkezik tíz dalt tartalmazó, Hangulatok című második nagylemezével Hársházi Szabi. A számok közül hatnak a szövegét a nemrégiben Artisjus díjat kapott Lombos Márton írta. Szabi a mai nap során egy kis ízelítőt hozott közönségének a korongot illetően. A Hátam mögött videójában az említett LombosÚr is feltűnik, ez pedig nem véletlen, hiszen már több mint egy évtizede alkotnak együtt.
"15 éves voltam… öntörvényű, fékezhetetlen, sokszor harsány. Feltűnt, hogy beszélnek a dolgaimról, arról, hogy mikor/hol/kivel/hogyan mit csinálok. Amit persze nem nekem mondtak. Arra hamar rájöttem, hogy engem ez nem igazán érdekel, és aztán az is kiderült, hogy a szóbeszédek tárgya nemcsak én vagyok, hanem mindenki. Az emberek gyakran és szívesen foglalkoznak mások életével. Ilyen ez. Amikor Hársházi Szabi barátom átküldte ezt a dalt, azonnal tudtam, hogy mi lesz a témája. El is hívott a klipbe, szóval szerepelek benne…" - árulta el Szabi.
"Az első lemezem 3 évvel ezelött jelent meg. Azóta készültek és jelentek meg digitális formában single dalok. Ezek a szerzemények és 4 vadonatúj alkotás került fel az albumra (az egyik ez a "Hátam mögött" című dal)." - tette hozzá.
szerkesztette: Hatos Niki
A The Anahit eddigi legnagyobb nemzetközi kollaborációja valósult meg a napokban, ugyanis ma jelent meg a Too Much Pressure, amelyben a belga melodic-house DJ, Maxi Meraki és a török organic house képviselője, Derun működött közre. A dal a legendás Solomun-féle Diynamic Music kiadónál debütált - ott, ahol olyan nevek fordultak meg, mint Adriatique,...
Visszatér Budapestre a kijevi pszichedelikus rock trió, a Stoned Jesus, akik a finn prog-legenda, a Wheel társaságában lépnek fel a Dürer Kertben március 26-án. A co-headline turné keretében az este garantáltan különleges élményt ígér a rajongóknak: a kapunyitás 19 órakor lesz, a koncert pedig 20 órakor kezdődik.





