Megjelent Ripoff Raskolnikov új dala, a Strange World, amely a hamarosan érkező Budapest Days album előfutára.
Magyar vizet kért budapesti koncertjére Jennifer Lopez

Köztudott, hogy Jennifer Lopez július 20-án Budapestre érkezik, hogy bulit adjon az MVM DOME színpadán. A díva öltözőjét az extravagáns darabjairól híres KARE Design rendezi be, továbbá már azt is tudni lehet, hogy a Green Stage Production által szervezett koncert során a Horvátzsidány mélyéről fakadó Chernel forrásvíz frissíti fel Jent és csapatát.
A Chernel víz egyfajta magyar történelem a palackban: egy forrás, amelyet már 1225-ben gyógyvízként említettek, és amelyből Mária Terézia királynő is rendszeresen fogyasztott. Ezúttal a világ egyik legismertebb előadójának turnécsapata választotta egy vakteszt után, Madridban. Alacsony nátriumtartalmának köszönhetően kíméletes a szervezethez, ugyanakkor gazdag kalciumban és magnéziumban, amelyek hozzájárulnak a testi frissességhez és vitalitáshoz. Metakovasav-tartalma különösen frissítő hatást biztosít, még intenzív fizikai igénybevétel idején is. Az összetétel nemcsak a prémium gasztronómiában számít kiemelkedőnek, de olyan fizikai terhelés mellett is, mint amit JLo egy 2 órás, táncos koncert alatt megél.
"Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Green Stage Production minket kért fel a feladatra. Büszkék vagyunk rá, hogy a KARE Design különleges darabjai hozzájárulhatnak ahhoz az élményhez, amelyet ez az esemény képvisel, és örömmel teremtünk inspiráló környezetet egy ilyen ikonikus művész számára" – mondta Mocsári Máté, a KARE Hungary marketing menedzsere.
"A Chernel víz számunkra nem csupán egy termék, hanem egy küldetés, egy örökség, amit most a világ színpadaira vihetünk, és ez óriási büszkeség. Amikor egy olyan ikonikus előadó csapata választja a mi vizünket, mint Jennifer Lopezé, az visszaigazolás arra, hogy a magyar víz értéke világszinten is versenyképes. Hitvallásunk a természetesség és a mértékletesség. Nagyon örültünk a felkérésnek, amit a Green Stage Productiontól kaptunk, óriási megtiszteltetés, hogy Jennifer Lopez és csapata Chernel István ornitológusról elnevezett forrásvízzel hidratál majd a show alatt. Mária Terézia kedvenc forrása most JLo-t is meghódítja" - mondta Homor Eszter, az Art Water Kft. ügyvezetője.
"Egy Jennifer Lopez-szintű produkciónál semmi nem történik véletlenül, minden egyes elem tesztelve, válogatva, újravizsgálva kerül be a kulisszák mögé. Az, hogy a Chernel víz ott lesz a backstage-ben, nem csak egy logisztikai döntés, hanem egy elismerés is. A magyar forrásvíz, amelynek 800 éves története van, biztos, hogy ott lesz július 20-án a világ egyik legismertebb előadója mellett"- Guba Gábor, a Green Stage Production ügyvezető igazgatója.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Koczka Máté
Május elején a gitár kerül reflektorfénybe az Aréna színpadán - két egymástól eltérő, mégis látványban és energiában egyaránt erős produkcióval.
A több zenekart megjárt kolozsvári alkotó, Sebestyén Zoltán ezúttal egyszemélyes projektként, Mogorva néven lépett színre. A bemutatkozó dal az alternative pop, art pop és singer-songwriter mezsgyéjén mozog. A Fehér madár melankolikus, befelé forduló anyag, amely az elszakadás, az útkeresés és a hontalanság érzését sűríti pár percbe.





