Lélektani EP-vel jelentkezik Cserpes Laura

2025.05.30

Történeteim címmel jelent meg Cserpes Laura vadonatúj kislemeze. A munkán négy dalt hallhat a nagyérdemű, amelyekben az énekesnő megnyílik családi töréséről, édesapjáról és férjének is dedikált egy-egy felvételt. A számok során olyan témákkal foglalkozhatunk, mint a gyász, a hit, a lélek.

"A dalt anyai nagymamám szemszögéből írtam, aki papám elvesztése óta 21 éve él egyedül. Bár a mama ritkán nyílik meg róla, de olyankor mindig úgy mesél, mintha velünk lenne a szobában. Papa az én szívemben is nagyon fontos helyet foglalt el, az egyik legnagyobb támogatóm volt és alig várta, hogy a színpadon lásson – ő hitt bennem először úgy igazán. A mai napig magammal viszem ezt, és szép pillanatokban mosolyogva mondom: látod, Papa, itt vagyok! Ez az EP számomra egy családi album hangokból. Olyan, mint amikor egy régi fotóra nézel a falon, de ismered a mögötte rejlő történetet – és ezáltal nemcsak a családtagokat, de önmagad is jobban megérted. Minden dalban ott van egy darab belőlem, de közben anyáink, apáink, nagyszüleink hangján is szólok." - mondta el a Tudom, hogy hallod dal kapcsán Laura.

Laura június tizenkettedikén egy különleges koncertre készül a budai Barabás Villa varázslatos kertjében. Az eseményen klasszikus zenei hangszerelésben szólalnak meg a dalok: vonósnégyes, zongora és egyedi hangszerelés garantálja a szokatlan, mégis otthonos zenei világot. A zenei rendező Tóth Ádám, a nemzetközi sztárok (Hauser, Marcelito Pomoy) koncertjein is közreműködő szakember. A zongoránál Bucz Magor, Junior Príma Díjas zeneszerző lesz hallható.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Fehér Emma

Devney Perry - Shield of Sparrows: Pacsirták oltalma a Shield of Sparrows sorozat első kötete, amely egy izgalmas és érzelmes fantasy világ kapuját nyitja meg az olvasó előtt. A történetet Odessa szemszögéből ismerjük meg, egy mellőzött hercegnőét, akinek élete egyetlen sorsfordító napon gyökeresen megváltozik. Ezen a napon lép be apja...

Mogyoró Kornél és Papesch Péter 32 éve zenél együtt, barátságuk és közös zenei nyelvük pedig a R.O.T.A.N. - Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezen ér új szintre. A minimalista hangszerelés - basszusgitár és ütőhangszerek - mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális világ bontakozik ki: a global music improvizatív energiáit ötvözik az...