Legszemélyesebb lemezével tér vissza Budapestre a Conjurer

2026.11.04

A brit sludge, doom és post-metál zenekar, a Conjurer március 12-én az Analog Music Hallban koncertezik. A négytagú formáció legutóbbi, 2025-ben megjelent, Unself című albumát mutatja be a budapesti közönségnek.

A kilenc dalt tartalmazó Unself a zenekar eddigi legszemélyesebb anyaga. Az album középpontjában Dani Nightingale énekes-gitáros önismereti folyamata áll, aki 31 évesen kapott autizmusdiagnózist, majd fokozatosan felismerte nem bináris identitását. A lemez az önazonosság újraépítésének és az ezzel járó érzelmi változásoknak állít emléket.

Zeneileg a Conjurer megőrizte rá jellemző, súlyos post-metál hangzását, az új anyagon azonban nagyobb teret enged a csendesebb részeknek és a visszafogottabb megoldásoknak. A dinamikai váltások így még hangsúlyosabbá teszik a dalok intenzív pillanatait.

A zenekar a 2018-as Mire című debütáló albumával mutatkozott be, majd a Páthos tovább erősítette helyét a brit metál színtéren. Az Unself új fejezetet jelent a formáció számára, amelyben a személyes történetek és a közösséghez való kapcsolódás is fontos szerepet kap.

A koncertre a jegyértékesítés november 6-án, 10 órakor indul a Live Nation és a Funcode oldalán.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Nagy Kátya
fotó: Matthieu Gill

Október 13-án a svéd Meshuggah ad koncertet a budapesti Barba Negrában. Az est két vendégzenekara a Periphery és a Vildhjarta lesz. A jegyértékesítés november 6-án indul, a Live Nation regisztrált tagjai számára pedig már november 5-én megnyílik az elővásárlás.

Share