Újabb nemzetközi együttműködésben vesz részt Szebényi Dániel, a magyar zenész közreműködik az indiai basszusgitáros Mohini Dey hamarosan megjelenő szólóalbumán, azon a dalon is, amelyen Willow Smith énekel.
Lábas Viki első szóló EP-je személyes emlékekből építkezik

Megjelent Lábas Viki első szóló EP-je, Magamat keresem címmel. A négydalos anyag az Az én szívem játszik című összművészeti est zenei világát viszi tovább, önálló projektként.
Az EP négy dala egy belső emlékívet rajzol fel a születéstől a kamaszkor végéig. A Hangtalan a legkorábbi, ösztönös emlékezéshez kapcsolódik, és a születés előtti, illetve ahhoz közeli élményeket dolgozza fel. A címadó Magamat keresem a kamaszkori és felnőttkori bizonytalanságok közötti párhuzamokra épít. A Karcos negatív egy balatoni gyermekkori emléket idéz meg, egy nyári este lenyomatát, amely az idő múlásával elhalványul, mégis meghatározó marad. Az Álompor, amely Bérczesi Róberttel közösen készült, a gimnazista évek szabadságát, lendületét és bizonytalanságát sűríti egyetlen zenei keretbe.
A kislemez hangzásvilága játékos, melankolikus és atmoszférikus elemekből építkezik, miközben erősen személyes témákat dolgoz fel. A projekt egyértelműen azt mutatja, hogy Lábas Viki a színházi közegből kilépve önálló zenei irányt épít, amelyben a múlt emlékei és az identitáskeresés kerülnek a középpontba. A zenei anyagon közreműködik iamyank, Lee Olivér és Sárkány Bertalan is, akik a jövőbeli élő megszólalás meghatározó részei lesznek.
"Ez az EP személyes emlékfolyamként működik: a születéstörténettől indulva a balatoni gyermekkor hangulatán és a gimnáziumi álmodozásokon át vezet végig egy belső utazáson. Az összművészeti darabban elhangzó gyerekkori rész zenei feldolgozásaként nem konkrét történeteket szerettünk volna elmesélni, hanem inkább érzéseket és emléktöredékeket megidézni - olyan pillanatokat, amelyek idővel "karcos negatívként" maradnak meg az emberben" - foglalja össze Lábas Viki.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Bánki Judit
fotó: Hegyi Júlia Lily
Megjelent Gently da Spittah új száma, a Levegő, amely a hamarosan érkező MegPestesült álom című album első előfutára. A dal középpontjában az önvizsgálat, a létezés terhei és a függőségek különböző formái állnak.
Nagy öröm számomra minden olyan produkció, amelyek női alkotók kreatív összefogására épülnek. Így van ez az Éden-nel is, amelyben Metzker Viki, Miss Mood és Nagy Bogi közösen dolgoztak a dalon, a szövegen.




