Közreműködés cunamival jött elő 6363

2025.07.25

Először szerepel egy számban a hazai hip-hop "közép"generációja, vagyis 6363, a Slow Village és a Mulató Aztékok MC-i. Az emberem című dal a 6363 készülő lemezének második singlejeként jelenik meg. A track középpontjában az a személy áll, aki mindenre képes. Sőt, még annál is többre. A zenét Imrei Ariel, Gáll Barna és Papp Mukunda álmodta meg, de az óbudai MC keze is benne van.

A klip Gege és Kenyeres Kristóf közös munkája, amiben a srácok mellett megjelenik egy titokzatos figura is, akit nevezzünk csak úgy: emberem. Mellette pedig feltűnnek olyan arcok is, mint Bongor, a Budapest Open Mic tavalyi versenyzői, Szunyog Tess és Szünet.

"Sok projektet csináltunk már különböző konstellációkban a srácokkal, és szerintem azzal se árulok el nagy titkot, hogy van jópár, ami (egyelőre) a fiókban hever. Olyan viszont még nem volt, hogy mind együtt szerepeltünk volna 1 trekken. Az új stúdiómat szerettem volna valami olyan szessönnel felavatni, ami nem csak mások fülének és az enyémnek lesz kedves, hanem egy életreszóló emlékként is megmarad. Azért hívtam a Glsch-t, Nash-t, pHLaT-ot és Tinket, mert nem csak zeneileg kedvelem a munkásságukat, de emberileg is régre nyúlik vissza a kapcsolatunk, úgy érzem, velük haladok a leghosszabb ideje párhuzamos utakon, melyek sokszor keresztezik is egymást." - kezdte Gege.

"A dal ötlete igazából egy konkrét ember miatt pattant ki a fejemből, de biztos voltam benne, hogy a többieknek se kell túl sokat agyalni majd, hogy maguk elé képzeljenek egy emberem szerű figurát."

"Kb. egy éve Heilig Tomi ajánlására kezdtem el a telómon használni a Koala Samplert, és az új lemezen lesz több dal, aminek a grooveját vagy a srácok által feljátszott témákat samplerként használva én húztam össze telefonon, aztán FL-ben beatté."
- zárta végül.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Horváth Luca
fotó: Csanádi Máté

Mi történik, amikor a midwest emo érzelmi mélysége és a magyar alternatív zene szövegközpontú líraisága találkozik egymással? Hát más nem, minthogy megszületik a zuzmo - egy fiatal zenekar, amely a baráti próbatermi jamelésből az utóbbi időszak egyik legizgalmasabb új hangjává nőtte ki magát a hazai indie színtéren.

A The Anahit eddigi legnagyobb nemzetközi kollaborációja valósult meg a napokban, ugyanis ma jelent meg a Too Much Pressure, amelyben a belga melodic-house DJ, Maxi Meraki és a török organic house képviselője, Derun működött közre. A dal a legendás Solomun-féle Diynamic Music kiadónál debütált - ott, ahol olyan nevek fordultak meg, mint Adriatique,...

Visszatér Budapestre a kijevi pszichedelikus rock trió, a Stoned Jesus, akik a finn prog-legenda, a Wheel társaságában lépnek fel a Dürer Kertben március 26-án. A co-headline turné keretében az este garantáltan különleges élményt ígér a rajongóknak: a kapunyitás 19 órakor lesz, a koncert pedig 20 órakor kezdődik.