Újabb nemzetközi együttműködésben vesz részt Szebényi Dániel, a magyar zenész közreműködik az indiai basszusgitáros Mohini Dey hamarosan megjelenő szólóalbumán, azon a dalon is, amelyen Willow Smith énekel.
Közös dallal jelentkezett cserihanna és Barkóczi Noémi

Az alternatív popszíntér régóta várt pillanata érkezett el, amikor cserihanna és Barkóczi Noémi mindig szomorú címmel közös dalt adtak ki. A szerzemény remek hangulati felütés a január 16-i, Akváriumos közös koncertjükhöz, amely egy időre mindkettőjük utolsó fellépése is egyben (cserihanna anyaság miatt visszavonul). A felvétel egy ringató, melankolikus vigaszdal, amelyben a két alkotó érzékenysége, önreflexiója és finom humora találkozik.
"A mindig szomorú című szám a segítségnyújtás szándékát és az ebből következő tehetetlenség okozta bénultságot járja körül. Kevés szó esik a depresszióval és más mentális problémákkal küzdő emberek hozzátartozóinak a küzdelméről. Sokszor egy másik bolygóra is szívesen elmennénk, hogy újra vidámságot és vitalitást hozhassunk a szomorú ember életébe" - mesélte Hanna.
"Hannával nagyot bondingoltunk a szorongáson, amikor a Qualitons vendégénekesei voltunk, és bár az Anxiety Sisters bandát mégsem alapítottuk meg, csináltunk egy közös dalt arról, miért is olyan szép és egyben szívás embernek lenni, ráadásul ufó is van a dalban, ami az én fejemből valószínűleg sosem pattant volna ki." - tette hozzá Barkóczi Noémi.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Békési-Fehér Emma
Megjelent Gently da Spittah új száma, a Levegő, amely a hamarosan érkező MegPestesült álom című album első előfutára. A dal középpontjában az önvizsgálat, a létezés terhei és a függőségek különböző formái állnak.
Nagy öröm számomra minden olyan produkció, amelyek női alkotók kreatív összefogására épülnek. Így van ez az Éden-nel is, amelyben Metzker Viki, Miss Mood és Nagy Bogi közösen dolgoztak a dalon, a szövegen.




