Új dallal jelentkezett Nyári Kálmán. A Még egy csók a korábbiaknál dinamikusabb, ritmusosabb zenei világot képvisel, miközben megőrzi az énekesre jellemző elegáns, érzelmes hangzást.
Közel tízezer látogatót vonzott a 11. Kerekdomb Fesztivál

Közel tízezer látogató vett részt szeptember 18. és 20. között a 11. Kerekdomb Fesztiválon Tállyán. A háromnapos rendezvény 20 helyszínen 160 programot kínált, miközben 25 családi borászat is bekapcsolódott a programokba.
A zenei kínálatban többek között a Parno Graszt, a Bohemian Betyars, a Blahalouisiana, a Ferenczi György és a Rackajam, a Lóci Játszik, valamint a Quimby szerepelt. A szombati Quimby koncert teltház előtt zajlott, míg a fesztivál vasárnap a Momentán Társulat interaktív előadásával ért véget.
A könnyűzenei programok mellett színházi és irodalmi produkciók, vezetett túrák, dűlőlátogatások, evezős és kerékpáros programok is várták az érdeklődőket. A Colas tállyai bányalátogatására már a fesztivál előtt elfogytak a helyek.
A Borútlevéllel a közönség 25 pincészet kínálatát fedezhette fel, a legfiatalabbakat pedig többek között gyerekjóga, a Zenebatyu és a Kazulka programjai szórakoztatták. A szervezők szerint a rendezvény idén is a zene, a színház, az irodalom, a bor és a természetközeli élmények találkozására épült.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Hadobás Bernadett
fotó: Kriza Márton / Kerekdomb fesztivál
Hannah Lynn Édes újrakezdés írása a romantika és az újrakezdés témáját ötvözi egy festői angol falucska mindennapjaival. Az Alexandra Könyvesház gondozásában megjelent kötet a Holly Berry édességboltja című, nyolcrészes sorozat első darabja. A történet középpontjában Holly áll, akinek egy váratlan lehetőség ad esélyt arra, hogy új alapokra...
Megjelent Bónácz Ferenc Attila Szerb Antal szerelmei című kötete, amely az író magánéletének kevésbé ismert részleteit tárja fel. A Jaffa Kiadó másik újdonsága Robert Glover Viszlát, Mr. Nice Guy című könyve, amely a megfelelési kényszerrel és a párkapcsolati nehézségekkel foglalkozik.



