Köszönetet mond Csuja Imrének az Országos Mentőszolgálat Alapítvány

2025.04.28

Több mint 10 milliós nézettség, 15 rangos szakmai díj, több tízezer adó 1% felajánló, és ami a legfontosabb, megmentett emberéletek – csak néhány eredmény, amely az Országos Mentőszolgálat Alapítvány és Csuja Imre, jószolgálati nagykövet közös munkáját dicséri. A népszerű színművész immár 10 éve segíti a mentők munkáját az újraélesztési tudás terjesztésében, az adománygyűjtésben és az adó 1%-os kampányokban.

Az Örkény Színház művésze idejét és energiáját nem kímélve, 2015 óta adja nevét és tehetségét a szervezet társadalmi edukációs kampányaihoz. Amikor arról kérdeztük, hogy miért épp erre az alapítványi felkérésre mondott igent, meglepődve válaszolta:

"Hisz ez egyértelmű! A Mentőszolgálat segítsége az, amire bármelyikünk, bármikor rászorulhat, és ha már van ez a nem várt népszerűségem, igyekeztem jó célra felhasználni."

Már a 2015-ben – a Valami Amerika szereplőivel bemutatott Tartsd életben! Újraélesztés egyszerűen és gyorsan című első közös projekt (Bala szerepében Csuja Imrével, rendező: Herendi Gábor) is mérföldkőnek bizonyult. A humorral fűszerezett edukációs kisfilm több mint 2,7 milliós Youtube megtekintést eredményezett. Hatására többek között volt, hogy tinédzserek élesztettek újra egy bajbajutottat, de előfordult, hogy bolti eladó mentette meg egy idős férfi életét egy áruház parkolójában.

Hogy miben rejlett a kampány sikere? Csuja Imre felidézte: "Nagy találmány volt akkor, hogy humoros formában, szinte egy filmből kiragadva egy jelenetet, adtunk át egy fontos üzenetet az embereknek. Az, hogy Bala, aki üti-veri az áldozatait, egyszer csak megjelenik, mint életmentő, olyan ötlet volt, amire mindenki felkapta a fejét."

A kampány folytatása sem maradt el: a 2016-ban debütált az 1% – Nekünk sokat számít! című kisfilm, amelyben Bala és bandája az adó 1% felajánlásának fontosságára hívja fel a figyelmet, 7,1 milliós nézettségre tett szert. A jól bevált csapat aztán még kétszer állt össze: a Ne parázz, sokkolj! című szpot fókuszában a nyilvánosan elérhető defibrillátorok használata áll, míg a legújabb, Nő a Tét! című kisfilm a nők újraélesztésére helyezi a hangsúlyt. Csuja Imrének vitathatatlan érdeme van abban is, hogy a Mentőalapítvány neve 2015 óta szinte minden évben a legelismertebbek között szerepel az Effie kampányhatékonysági versenyen. A "Bala-filmek" és a rájuk épülő 1%-os kampányok immár 15 rangos Effie-díjat nyertek el, köztük több arany elismerést is. Jószolgálati nagykövetként a színművész minden évben aktívan közreműködik abban, hogy több tízezer ember ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%-át az életmentés javára.

"Többek között Csuja Imrének is köszönhető, hogy az Országos Mentőszolgálat Alapítvány mára az egyik legismertebb civil szervezetté vált, és évről évre bekerül a legtöbb adó 1% felajánlást szerző hazai alapítványok közé. Természetesen ehhez a mi munkánk és bajtársaink elhivatottsága is nélkülözhetetlen, de Imrének kulcsszerepe volt abban, hogy láthatóvá váltak a hétköznapok hősei" – meséli Dr. Czakler Éva a szervezet kuratóriumának alelnöke.

Az adó 1% felajánlás – amelyet idén is május 20-ig lehet megtenni - az egyik legegyszerűbb támogatási forma, és fontos, hogy minél többen éljenek vele. Az így befolyt összeget az alapítvány a mentők fejlesztésére használja fel.

A jubileum alkalmából a Mentőalapítvány emlékplakettel mondott köszönetet Csuja Imrének, aki megerősítette: továbbra is szívügyének tekinti az életmentést és a mentők támogatását.

sajtóanyag /// forrás: Koczka Máté

Hét város, hét este, egy közös rezgés. 2026 tavaszán Összhang címmel indul különleges turnéra a Honeybeast. A koncertkörút egy olyan zenei-érzelmi utazás, ahol minden este máshogy, de ugyanazzal az intenzitással jön létre a kapcsolat a zenekar és a közönség között.

Március 28-án az A38 Hajón lép fel Mélanie Pain, a Nouvelle Vague ikonikus hangja, aki szólóprojektjével érkezik Budapestre. A koncert fókuszában a How and Why című, friss nagylemez áll. A korongon letisztult, túlnyomórészt akusztikus dalok szerepelnek, élőben rögzített hangulattal, minimális díszítéssel. Minden a közvetlenségről és az...

Budapest egyik legikonikusabb alakja most kicsiben is beköltözött a város szívébe: a Gellért-hegyi Szabadság-szobor bronzból készült, több mint kétméteres mása a Madame Tussauds Budapestben kapott helyet. A 200 kilós alkotás Rajcsók Attila munkája, és meglepően részletgazdagon idézi meg az eredetit.