Megjelent GAB friss-ropogós száma, a FORRÓ, amely az ősszel érkező nagylemeze következő előfutára. Az új szerzemény fontos állomása lesz az album történetének: egy olyan érzelmi fordulópontot mutat be, ahol a bizonytalanságot fokozatosan felváltja az otthonosság, az önazonosság és az önszeretet.
Korszakzárást és új irányt jelent Szabikeyz első albuma

Alig egy évvel a pályakezdése után első igazán erős szintipop anyagával jelentkezett Szabikeyz. A SZINTIPOP című kollab lemez nemcsak egy új megjelenés, hanem egy korszak lezárása is az előadó számára.
A kiadvány eredetileg a Juhász Zolival közös Bankrablás projekt második felvonásának készült, végül azonban önálló irányt vett. Időközben a két zenész külön folytatta karrierjét, így a lemez már teljes egészében Szabikeyz neve alatt jelent meg, ugyanakkor minden dalban közreműködők színesítik az anyagot.
A megjelenés időzítése egybeesett az előadó 25. születésnapjával, ami szimbolikus jelentőséget is kapott, az album egy új korszak kezdetét jelzi. Ennek vizuális lenyomata a Megtalállak még klipje, amelyben Szabikeyz egy komolyabb, új énjét vetíti előre.
A számok egy része már korábban is felbukkant koncerteken, így a közönség számára sem teljesen ismeretlenek. A Megtalállak még alapját Lil Frakk erősíti, az Álomtaxi-ban gyurist, Huzugh és GAB szerepelnek. A Semmire című számban szolnoki, míg a Nemaludnimész-ben alszok hallható. Emellett több, a Sávlekötő tehetségkutatóból ismert előadó is közreműködik a lemezen.
DALRÓL-DALRA:
MEGTALÁLLAK MÉG: "Szabi két éve készítette el, lett jóban Császár Előddel, amikor is egykori formációjával az Iceboyz-zal a Wellhello előtt léptek fel a Budapest Parkban. Később a dobosuk dúdolta el a Megtalállak még szövegét, aminek alapján Szabi elkészítette a saját verzióját az FLM klasszikusából. A Sávlekötős szereplését követően beszélt Lil Frakkal, akinek szintén a tervei között volt a szám feldolgozása, így egészült ki egy romantikus verzével az eredeti verzió."
ÁLOMTAXI: "A Budapest Park és a Banana Records közös dalszerző táborában Szabi egy csapatba került gyurissal, Huzughával és Lakatos Gabival. Itt a Korál "Kölykök a hátsó udvarból" című felvételét kapták inspirációként. A jó hangulatú stúdiózás után olyannyira bejött a résztvevőknek, hogy nem volt kérdés a kiadása."
SEMMIRE: "Szintén egy tábor alatti közös munka végeredménye az EP harmadik száma, ahol a kihívás keretein belül egy 80-as években kiadott szintetizátorral kellett dolgozniuk a résztvevőknek. Így jött létre a "Semmire" instrumentális verziója."
NEMALUDNIMÉSZ: "A "Nemaludnimész"-t is egy Sávlekötős ismertség koronázta meg. A közreműködő, alszok inkább a hyperpop világában mozog otthonosan, így izgalmas munka volt látni, ahogyan a két előadó műfaja egy kiadványban összpontosul."
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Magyar Adrián
fotó: Ürögdi Ábel, Németh Levente
A siófoki Plázs július első hétvégéjén is sűrű programmal készül, a hónap erősen indul, a korábbi hőhullám enyhül, így ideális körülmények várják a látogatókat a Balaton-parti bulikhoz és szabadtéri koncertekhez. A zenei kínálat mellett a foci-világbajnokság mérkőzéseit is közös kivetítésen lehet követni.
Október 9-én először ad koncertet Magyarországon Joshua Idehen. A brit-nigériai költő, író és előadó a budapesti Turbina Kulturális Központban mutatja be legújabb projektjét, amely a spoken word, az elektronikus zene és a közösségi előadásformák határterületén mozog.




