Ilyen még nem volt: Ember Márk, az ország egyik legnépszerűbb színésze, az Erkel Színház A trón című előadásának főszereplője személyesen hívta fel az előadásra jegyet váltott nézőket, hogy egy fontos változásról tájékoztassa őket.
Keserü Ilona drámai képe 40 millió forintos kikiáltási árról indul a Virág Judit Galéria árverésén

A Virág Judit Galéria 16. Háború utáni és kortárs művek aukcióján találhat új gazdára Keserü Ilona egyik nagyméretű, drámai festménye. Keserü mellett Reigl Judit, Fajó János, Lantos Ferenc és Nádler István alkotásai is gazdagítják az árverés anyagát.
A hazai kortárs szcéna egyik legnagyobb sztárja, Keserü Ilona az egyetlen ma is élő magyar festő, akinek festményéért Magyarországon 110 millió forintot fizettek. Május 23-án 18 órakor a Budapest Music Centerben pedig a Bódy Gábor tiszteletére 1993-ban megalkotott, rendhagyó intenzitású, drámai erejű, mély érzelmi világgal rendelkező képe keresi új tulajdonosát. A mű 40 millió forintos kikiáltási árról várja a liciteket.
Az akció teljes anyagát május tizenhetedikéig ingyenesen tekintheti meg a nagyérdemű a Virág Judit Galériában. Hogy mivel találkozhatnak még egészen biztosan a látogatók?
- Fajó János Pop IV. című képével. A művész a 80-as évek végén dolgozta ki a Pop motívumot, amely végigkísérte életművét. A szín az érzelem kifejeződése Fajónál - ez a festménye is vibrál az intenzív színhasználattól, kikiáltási ára 3 millió forint.
- Nádler István Feketebács NO. 6. című, 1987-es festményével. A címadás a Balaton-felvidék egyik kis területének, Feketebácsnak állít emléket, ahol a Munkácsy-díjas művész a 70-es évek vége óta dolgozik nyaranta. A kép kikiáltási ára 4,8 millió forint.
- Lantos Ferenc művészetében fontos szerepet kapott a zene, hiszen zenei hangokat alakított át képpé. A Lebegő formák (Kapcsolatok I.) című alkotását egyaránt áthatják a természeti asszociációk és a zenei inspirációk. A festmény az egyik legszebb példája Lantos oldott festői időszakának, kikiáltási ára 8 millió forint.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Molnár Ágnes
A Stressz középpontjában az életben állandónak tűnő szorongás áll, amelyet a felelősség növekedése, a folyamatos elvárások és a külvilág egyre hangosabb zaja erősít fel. Az energikus, tempós, mégis vészjósló alapú szerzemény Somogyvári Dániel és Tembo munkája. A videót Rádli Bence rendezte.
A zenekar jövőre is folytatja a 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amely 16 koncerttel érkezik Európába és az Egyesült Királyságba. Budapest egyike annak a 4 városnak, ahol két este is hallhatjuk a bandát, két különböző setlisttel és más-más előzenekarokkal, június 11-én és 13-án.