A Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat két új eseménnyel bővül idén. Fülesbagoly Beat egy hip-hop tehetségkutatót foglal magába, a Fülesbagoly Kid pedig kizárólag 18 éven aluliaknak szól. Utóbbi rögtön két kategóriában zajlik majd, és fókuszál a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokra. A szervezők idén nagy hangsúlyt fektetnek az edukációra, és...
Janet Gruber: "Mióta az eszemet tudom, a zene köt le legjobban"

Aki szereti a soul, trap, R&B, hiphop és pop elemekkel fűszerezett zenei finomságokat, az bizonyára belekóstolt már Janet Gruber végtelenül színvonalas munkásságába. Jómagam Baracskay Ritától (szaxofon) hallottam róla először, akinek azóta sem tudok elég hálás lenni. Őszintén nagy az örömöm, hogy Janet idén a Hangfoglaló Induló előadói alprogram 11. évadának egyik támogatott produkciójává vált, mert igazán megérdemli, hogy a legnagyobb színpadokon, széles befogadó közönségnek mutathassa meg különleges világát. Mostani beszélgetésünk az első, de bízom benne, hogy nem az utolsó... Jól van, jól van! Jöjjön a lényeg:
Mikor érezted először, hogy zenével, azon belül is a hiphop műfajával szeretnél foglalkozni?
A családom sokszor meséli újra meg újra azt a sztorit, hogy már egy évesen is állandóan az MTV-t akartam nézni és Mariah Carey-re gügyögve, halandzsa-angollal, nagy kézmozdulatokkal, teljesen beleélve magam toltam otthon a TV előtt. Úgyhogy tényleg szó szerint érthetjük, ha azt mondom, hogy mióta az eszemet tudom, a zene köt le legjobban. A hiphop szintén pici korom óta az életem része, a szüleim is hallgatták és én mindig is imádtam a műfajt. Akkor realizálódott bennem, hogy rappelni szeretnék, amikor rájöttem, hogy sosem fér ki a mondandóm egy sima éneklős verzében. Nálam az ének és a rap fifty-fifty, teljesen természetesen jött, jön belőlem mindkettő.
Első zenekaros koncertedre telt ház előtt, az A38-on került sor. Jól sejtem, hogy mérföldkő volt az az este számodra?
Igen, nagyon boldog emlék a mai napig az az este. Óriási meglepetésünkre rengetegen eljöttek és akkor éreztem először úgy igazán, hogy elkezdtem azt csinálni, amit mindig is szerettem volna. Megható volt látni, hogy másoknak is örömet szerzek a dalaimmal.
Úgy tudom, nemrégiben felkarolt a True Story Records. Milyen velük a közös munka?
Így van, ez volt a tavalyi évem abszolút legizgalmasabb momentuma. Nagyon szeretem a közös munkát Wolfieval is, úgy érzem a legjobb kezekben vagyok, és a művészetem a lehető legjobb formában, a legnagyobb tisztelettel van támogatva.
Novemberben jelent meg az első magyar nyelvű számod, az Apám szemével. Miért alkottál éppen most magyarul?
Pár éve írok már az anyanyelvemen is, de mindig azt szerettem volna, hogy az első magyar dalom, ami megjelenik a nagyközönség előtt, valami hozzám nagyon közelálló, különleges és mély bemutatkozás legyen. Úgy érzem az "Apám szemével" a legjobb választás volt erre és megérte várni egy picit az első magyar megjelenésemmel.
Mesélj egy picit a dal, a videó történetéről! Kikkel dolgoztál együtt?
A dalt az eredettörténetemként emlegetjük. Szerintem ez egy igazi magyar-magyar dal. Az elején autentikus népies, kicsit roma világot idéző énekkel és a végén egy underground hiphop csavarral. A számot egy szál gitárral írtam otthon, majd a stúdióban Dékány Bencével gitároztattam fel, aki a kedvenc gitárosom a világon, és gyönyörűen nyúlt a dalhoz. A hiphop alapot a végén Doór Matyival és Wolfival közösen raktuk össze, amit szintén az első pillanattól imádtam. A klipet Földházi Lilla rendezte és forgatta. Azonnal tudtuk, hogy ebben a videóban a lehető legegyszerűbben 'saját magamnak kell lennem'. Nem akartunk túlspilázni semmit. A természetes környezeteimben vagyok, otthon, Újpesten, a Központban a törzshelyemen a Madáchon, a színpadon, a családommal és barátokkal, zenész társakkal. A szüleim szereplése a klipben pedig még gyönyörűbbé és meghittebbé teszi nekem az egészet.
Te lettél a Hangfoglaló alprogram egyik támogatott produkciója. Milyen gondolatok, érzések kavarodnak benned ennek kapcsán?
Nagy öröm ez most nekünk az egész csapattal, a zenekarommal és a kiadóval is. Nagyon várjuk az idei nyarat, a sok fesztivált a koncertekkel, és természetesen a sok projektet, klipeket, stúdiózásokat, amik az NKA támogatásával jönnek létre. Sok minden van a tarsolyban, úgyhogy nem fogunk unatkozni, igyekszünk minél több mindent droppolni a 2025-ös évben.
Nemrégiben bizonyíthattál a Hangfoglaló Minifeszten is. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál?
Mire számíthatunk tőled a közeljövőben? Fú, rengeteg mindenre :D Lesz sok új dal, klippek, rengeteg koncert. A "Szellem" című következő dalom március 7-én fog megjelenni klippel együtt, amit szintén Földházi Lilláékkal forgattunk. A dalban van egy nagyon izgi közreműködés, amit még nem árulok el, de alig várom, hogy végre kint legyen :) Illetve annyit még elmondok, hogy itt kicsit fordul a mérték és a hiphopon lesz jobban a hangsúly.
Van olyan hazai előadó, aki inspirációt, példát jelent számodra? Ki az? Miért?
Rengeteg hazai zenekar és előadó inspirált, inspirál. Tinédzserkoromban is folyamatosan - az akkor még- Gödörben, Zöld Pardonban, Dürerben lógtam. Brutál nehéz kiemelni egy-két produkciót, de van egy előadó, aki most pont aktuális! Megszámlálhatatlanul sok Irie Maffia koncerten voltam, mindig is imádtam Senát, és az energiáit. Pont ő lett a mentorom a Hangfoglaló programban, szóval ez egy tök szép full circle pillanat nekem.
Mire számíthatunk tőled a közeljövőben?
Rengeteg mindenre! Lesz sok új dal, klippek, megannyi koncert. A Szellem című következő dalom március hetedikén fog megjelenni videóval együtt, amit szintén Földházi Lilláékkal forgattunk. A számban van egy nagyon izgi közreműködő, akit még nem árulok el, de alig várom, hogy végre kint legyen az anyag. Illetve annyit még elárulok, hogy itt kicsit fordulni fog a mérték, a hiphopon lesz a nagyobb hangsúly.
A cikk elkészülését a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Programiroda támogatta.
szerző: Hatos Niki
Május 31. és június 8. között kerül megrendezésre Magyarország legnyugatibb és egyben legújabb fesztiválja. A SopronFest hetvenöt helyszínen sok száz eseménnyel készül, többek között PodcastFest, gasztronómiai és irodalmi programok várják a Sopronba látogatókat.
Japán egyik legnépszerűbb, emo, alternatív rock és pop hatásokkal építkező zenekara, a 20 éve aktív One Ok Rock (Taka, Toru, Tomoya, Ryota) tavalyi világkörüli turnéja során szinte mindenhol teltház előtt játszott.