A Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat két új eseménnyel bővül idén. Fülesbagoly Beat egy hip-hop tehetségkutatót foglal magába, a Fülesbagoly Kid pedig kizárólag 18 éven aluliaknak szól. Utóbbi rögtön két kategóriában zajlik majd, és fókuszál a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokra. A szervezők idén nagy hangsúlyt fektetnek az edukációra, és...
Janet Gruber: "Azonnal tudtam, hogy ennek így kellett lennie"

Aki szereti a soul, trap, R&B, hiphop és pop elemekkel fűszerezett zenei finomságokat, az bizonyára belekóstolt már Janet Gruber végtelenül színvonalas munkásságába. A Hangfoglaló Induló előadói alprogram 11. évadának egyik támogatott produkciójával legutóbb februárban beszélgettünk, és már akkor megemlítette tegnap debütált újdonságát, a Szellem-et, ami egy közreműködést jelent Ótvar Pestis oldalán.
Mit gondolsz Ótvar Pestis munkásságáról? Miért pont vele működsz együtt?
Már igen régóta követem Ótvar Pestis munkásságát, mindig az egyik legértékesebb magyar rappernek tartottam őt. Elképesztő szövegei vannak, nagyon jó a flowja, gyakorlatilag bármilyen zenére el tudnám őt képzelni. Szeretem, hogy van benne egy hatalmas adag nyitottság, valamint azt is, ahogy érződik rajta, hogy végtelen mennyiségben ömlik ki belőle a zene. Iszonyatosan jófej, szerintem sokkal több ilyen arc kellene itthon a zeneiparba. Amikor kiposztoltam egy Insta sztorimba a Szellem demómat, rám írt, hogy nagyon tetszik neki és valamikor csinálhatnánk közösen is valami hasonlót. Így kezdődött a közös munka.
Mit tudhatunk a Szellem történetéről, alkotásai folyamatáról?
Még tavaly kezdtem el írni, mert megihletett ez a beat. Konkrétan egy nap alatt megvoltam a szöveggel. Utána csücsült még egy picit a fiókban. Eredetileg nem featnek szántam, de amikor Ótvar Pestis reagált a sztorimra, azonnal tudtam, hogy ennek így kellett lennie, és az lenne a legjobb, ha konkrétan erre a dalra ugrana be mellém. Átküldtem neki az alapot, nem sokkal később küldött rá egy száz százalékig patika, tökéletes verzét, amit az első másodperctől imádok.
A vizuális megerősítést, klipet milyen koncepció mentén készítettétek el? Miért szeretsz Földházi Lilláékkal dolgozni?
Földházi Lilla egy nagyon kedves barátom, már az Apám szemével klipet is vele, illetve Váradi Fannival és Földházi Ákossal forgattuk közösen. Imádtuk a végeredményt, így nem volt kérdés, hogy kivel indulunk neki a következő klipforgatásnak. Lilla mindig nagyon jól beérzi a vibeokat a daloknál, kivétel nélkül a legnagyobb precízséggel, alázattal dolgozik, odafigyelve arra, hogy az elképzeléseinket a lehető legtökéletesebben megvalósítsuk. Mindezek mellett hab a tortán, hogy emberileg is nagyon szeretek vele és a csapatával dolgozni. Lillának durván pro vizuál érzéke van mindenhez. Azonnal tele van ötletekkel és átlátja azt, hogy mit hogyan kellene csinálni. Többször voltak már vele fotózásaink is, minden alkalommal gyönyörű képeket csinált.
A Szellemnél az elejétől tudtuk, hogy valamilyen sötét színvilág fog a dalhoz passzolni, nem egy napfényes cityben gengelés. Ezt követően Lilláék bedobták ezeket az industrial helyszín ötleteket, amiket azonnal, szerfelett beflesseltünk mi is. A színek és a fátyolok pedig a dal levegős, mégis erős hangulatát támasztják meg.
A cikk elkészülését a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Programiroda támogatta.
szerző: Hatos Niki
Május 31. és június 8. között kerül megrendezésre Magyarország legnyugatibb és egyben legújabb fesztiválja. A SopronFest hetvenöt helyszínen sok száz eseménnyel készül, többek között PodcastFest, gasztronómiai és irodalmi programok várják a Sopronba látogatókat.
Japán egyik legnépszerűbb, emo, alternatív rock és pop hatásokkal építkező zenekara, a 20 éve aktív One Ok Rock (Taka, Toru, Tomoya, Ryota) tavalyi világkörüli turnéja során szinte mindenhol teltház előtt játszott.